- Neked is szia! - törölte le a könnyeit, de mihelyst meglátta az arcomat, újabb görcs fogta el, bár ezúttal engem is. Elég volt rámnézni, és az ember már sajnált is. Soha nem volt a tesi a kedvencem, és jónak sem mondhattam magam, de ha csapatjátékra került a sor, akkor én voltam a nyerő. Ayd lassan abbahagyta a nevetést, és az arcomon lévő horzsolást látva előkapta a zsebébe relytett sebtapaszt, és a kezembe nyomta.
 - Ezzel meg mit kezdjek? - néztem rá értetlenül, pedig jól tudtam. Megint összekeverte az otthoni elsősegély dobozokat (na persze, honnan szerezte volna...) és Youki édes, rajzolt állatmintásából hozott el.
 - Ragaszd be! - bökött az arcom felé, én pedig megráztam a fejem. - Azt mondtam ragaaaaaa.....

Sakura története
avagy, hogyan jött rá a rózsaszín hajú lány, hogy varázsereje van
3. rész

  Egy labda száguldott a padsor felé, a pályáról pedig sikítások és ordítozások hallatszódtak. hírtelen mintha minden lelassult volna. Láttam Angela önelégedett képét, a többi lány sivítását, és az Ayd felé száguldó labdát. Abban a pillanatban mozdultam is, ellöktem magam a padtól, majd Ayd elé álva két kézzel elkaptam a labdát.
 - Saku... - hallottam mögülem a hangot, az időérzékem pedig visszatért a normálishoz. A labda szinte már füstölögve kiesett a kezemből, vörös foltot hagyva maga után. Csak ekkor fogtam föl, hogy én kaptam el az alig 5 centi átmérőjű labdát.
 - Huh? - ültem le megdöbbenve a padra, miközben a többiek körém sereglettek. Na, jó! Mi a kutya folyik itt?
 - Nagyon fáj?
 - Hogy csináltad?
 - Elképesztő!
Hallottam a hangokat fölülről, és csak most vettem észre, hogy tényleg kezd égni. Fölsziszentem. A tanár elém sétált, és maga felé fordította a kezem.
 - Nem rossz. - vállat vont. - Angela! Kisérd ki a mosdóba! - Ugye csak viccel? Ott fog megfolytani, amiért nem ő a sztár!
 - De.... - kezdte, de egy követője a fülébe suttogott valamit, majd hangosan nevetni kezdett. - Hát, legyen. Gyere, pinky! - intett mézesmázosan.
 - Jesszusom! Ayd! - rám nézett az említett. - Átadnád anyának és Youkinak, hogy szeretme őket? Ja és a CD-id az alsó fiókomban, a géztekercsek alatt vannak....
 - Melyik?
 - A S... - majd nagyot sóhajtva elindultam
 - Nem is hagysz rám semmit? - duzzogott látszólag.
 - Ja, de persze! Elmosogatnál kérlek, mielőtt anya hazaér?! - kuncogtam, majd lassan, nagyon lassan elindultam az ajtó felé, ahol a szőke ellenségem várt.

 - És ne hidd, hogy attól, hogy volt egy szép elkapásod mostmár téged is meghívunk a legmenőbb bulikba, nameg arról se feledkezz meg, hogy... - lemostam a kezem, majd a tesigatyémba töröltem. Angela elfintorodott.
 - Nézd! Nem tudom miért utálaz ennyire, de a te bajod! És megnyugodhatsz! Eszem ágában sincs bemenni a flancos kis bulidra! - vágtam a képébe. Még is mit képzel ez?
 - Hát akkor jó. - dobta hátra a haját, majd kisétállt a mosdóból. Hírtelen megkapott a tömény pacsuli szag, és hányingerem lett tőle. Gondoltam, jobb lesz, ha friss levegőt szívok és elindultam az ajtóhoz, hogy kijussak. Zarva. Jöttem rá már a negyedik próbálkozás után. Csak nem az a boszorkány volt?!
 - Mi a fenét csin... - duzzogtam majd az ablak felé fordultam. A földszinti mosdóban álltam, és mivel az utca felőli ablakok mindig rácsosak voltak, ez is az volt. Viszont a WC-k kisablakait nem zárják! Ahogy elterveztem, fölmádsztam egy WC tetejére (asszem 5 éves korom óta - amikor sárfürdőt vettem - nem csináltam ilyen undorító dolgot) és onnét tovább, kimásztam az ablakon, majd gugolásba érkeztem az udvarra. Befordultam a suli bejárata felé, de bele utköztem valakibe.
 - Miss. Tanaka? Mit keres itt? - nézett rám az igazgatónő érdekes tekintettel.
 - Valaki rámzárta a mosdó ajataját. - rántottam vállat. - Vissza akartam menni tesiórára.
 - Értem. - bólintott, majd intett hogy kövessem. Úgy tettem.
 - Látja, megütött, és ki akart szökni a suliból! Én csak próbáltam megállítani... - könnyezett a szörnyen rossz szénésznői képsségekkel megáldott Angela
 - He?? - na igen, erről már Ayd is próbált leszoktatni... - Bezártál a mosdóba! Szerinted még is hogy jutottam volna ki másképp, ha nem mászom ki???
 - Sakura ez azért egy kicsit nagy vád... - lépett mögém Ayd, majd megfogta az egyik vállam.
 - Á, szóval annak az undok boszorkánynak hiszel, csakmert bele tud nyúlni a saját szemébe, hogy könnyezzen? - éreztem, hogy szinte már ordítok. Nem hiszem el! Ayd ellenem fordult! Nem, nem... csak.... valami... Igen! Valami furi terve van!
 - Sakura! - ordított rám a tesitanár, én pedig azt hittem, tényleg megütöm...
 - Kérem! - szólt közbe az igazgatónő. Ezt szerettem benne. Tudott goromba is lenni, de mindig nyugodt volt, határozott és igazséágos. - Van ennek egyszerűbb módja is, hogy eldöntsük. Először is! Angela! Mutasd az ütést. - Angela ádáz tekintettel oldalra fordította a fejét, ahol hatalmas piros folt terjengett, mint amikor valaki elalussza az arcát. Az igazagtónő hozzányúlt, majd mikor a kezére nézett sz is piros volt. Mi a? Pirosító? - Azt hiszem ezzel ez el van döntve, most nézzük a másik felvetést. - Angela duzzogva vonult be az iskolába, majd eltűnt egy folyosón.
A csoport bevonult, én pedig már messzirő láttam, valami nem stimmel. Résnyire nyitva állt az ajtó. Ó, hogy a! Eszembe jutott Angela. Lehet, hogy a terv része volt a pukkadás is?
 - Mit kezdjek? Kinyitotta... - suttogtam, bár a mellettem álló legjobb barátom hallotta.
A kezem ökölbe szorult, és elárasztott a düh. Hírtelen egy fuvallat a résnyire nyitva álló ajtót bezárta. A dühöm abban a pillanatban elszállt, meglepettség vette át a helyét. Az igazgató nő nekifeszült, de az ajtó csak nem mozdult meg. 10 perc után, az igazgatónő feladta, én pedig elengettem a görcsösen ökölbe szorított kezemet. Az ajtó visszanyílt. Minden szem a tárgyra szegeződött, kivéve egyet. Ayd fél szemmel az arcomat vizslatta. Mit néz? Nem én voltam! Én nem lehettem... ugye?

Kiléptem az öltözőből, majd elindultam a kapu felé, ahol Ayd támaszkodott.
 - Ezt hogyan csináltad?
 - Honnét veszed, hogy én csináltam? Az lehetetlen! - ráztam a fejem, bár már félig meddig én is elhittem a dolgot.
 - Ki tudja...
 - Én. Minek nézel, varázslónak béna kalappal?
 - Talán annak nem. - nevetett. - Minden esetre szép volt. - kacsintott.
Sóhajtottam.
 - Tudod, mit? Fogjuk rá, hogy elhiszem, cserébe eljössz ma az új pizzázóba! - lelkesedett és szó szerint fölcsillant a szeme.
 - Hívd meg Angelát! - duzzogtam. Én nem felejtek...
 - Ne csináld már! Én fizetek! Akármennyit ehetsz! - még egy sóhaj
 - Na jó, de higyj nekem! Ezt az ajánlatot még meg fogod bánni! - mosolyogtam gonoszul, majd mikor elsápadt, az igazi nevetés is kitört belőlem.

 - Én még egyet megennék. - mosolyogtam, miközben Ayd a pénztárcája tartalmát ürítette az asztalra.
 - Gonosz vagy! - fizetett ki újabb szeletet, majd elém rakta én pedig pár pillanat alatt befaltam. Nyami!
 - Azt hiszem ennyi elég lesz vacsira! - paskoltam meg a hasam, majd a 8. papírtálcát is a kupacra raktam.
 - Mennyit eszel te, csaj?
 - Amennyi jól esik. - kuncogtam. Azért ez nálam is tulzás volt, de ezt szántam az árulásért cserébe.
 - Nem vagy semmi! - vette fel a telefont, ami éppen hangosan szólt. - Tessék? Anya? Mi? Most? Ne... - sóhajtott - Megyek.
 - Ősök?
 - Na, ja. - állt föl, majd a hátára kapta a pulcsit. Igaz, nyár volt, de azéer az éjszakák hidegek tudtak lenni, hogy az átkozott szúnyogokról ne is beszéljünk. Én is föláltam, majd kisétáltunk az utcára.
 - Na, jó éjt! - intett, majd elindult balra végig az utcán.
 - Nektek is! - én is intettem, majd átrohantam a zebrán, amíg zöldet mutatott a lámpa. Befordultam egy kisebb park mellett, majd mikor már túl voltam a felén, érdekes dolgot pillantottam meg. Egy ezüstösen csillogó tavacska vize csillant meg a fák között, engem pedig szó szerint vonzott magához. leléptem az utcáról, végigmentem a fák között, majd lekuporodtam a tó mellé. Langyos, nyári szellő fújdogált, zizegteve a fák leveleit, amitől nekem borsózott a hátamon a bőr.
 - Nincs, itt senki! Nincs itt senki! - nyugtattam magam, sikertelenül. Hírtelen a betörés emléke még valósághűbb volt, mint eddig. A kés, a nem mozduló levegő... akaratlanul is nagyobbat nyeltem a kelleténél.
Visítás hangját vitte a szél felém. Összerezzentem, majd a hang felé fordultam. Egy 7 év forma kislány állt egy hatalmas, ronda élőlény(?!) előtt. Talán ilyennek képzeltem el a trollokat irodalom órán. A csúnyaság a lány felé nyúlt, én pedig autómatikusan kinyújtottam a kezem, hogy távol tartsam a bestiát. A szél a hátam mögül hatalmas erővel csapódott neki, majd vinnyogva eltűnt. Megkövülten néztem a troll hült helyét, ahol a szél még mindig kissé, körbe-körbe táncolt. A kislány felé néztem...

Folytatjuk...