... Elkerekedett a szemem.
 - Youki?! - ráztam meg az ájult hugomat, majd az ölembe kapva hátatfordítottam, és indultam volna el az utca felé. Egy alak állta el az utamat, emberi, tőlem csak egy fél fejjel magasabb, fekete csuklyás kabátot viselve.
 - Átkozott! - monta, majd eltűnt a fák között. Viszonylag mélyebb hangja volt, de férfihangnak azért még nem mondanám.
Előkaptam a telefonom a zsebemből, majd az államal beszorítva vártam, hogy kicsörögjön.
 - Tessék? - szólt bele egy álmos hang.
 - El tudsz jönni elém?
 - Merre vagy?
 - A parkban...
 - Mit keresel a... tudod mit? Pillanatnyilag nem érdekel, majd elmondod. 5 perc és ott vagyok! - csapta le a telefont.

Sakura története
avagy, egy érdekes családi titok
4. rész

  Lassan a kezembe fogtam kedvenc bögrémet, majd öntöttem bele egy ksi kotyvalékot. A teával visszasétáltam a nappaliba, és leültem a kanappé szélére, ahol hugom feküdt.
 - Ne aggódj kicsim, rendben lesz! - rakta a vállamra a kezét Anya, de én minden érzelem nélkül néztem Youkit. Vagyis, kívülről így tűnhetett Ayd pillantásából itélve. Igazából éppen ellenkezőleg volt, túl sok minden kavargott a fejemben.
 - Tudom, hogy rendben lesz.... - gugolt le anya. Pont szemmagasságba volt velem. Remek! Ezt akartam elkerülni... - és te hogy vagy?
 - Élek. - na szép! Anya kiaggódja a lekét is én meg totálbunkó vagyok...
Anya sóhajtott.
 - Nem a te...
 - De igen... - a hangom még mindig remegett - Nekem kellett volna elé mennem, de nem tettem! Az egész.... az én hibám.
 - De te is mentetted meg! - vágott közbe a fotelban ülő. - jut is eszembe, hogy...
 - Ayd! - szóltam lemondóan, és már éppen bele kezdtem volna a mesélésbe, amikor egy hang ütötte meg a fülem.
 - Saku!
 - Youki! Hála az égnek! - ölteltem át még mindig fekvő hugicámat.
 - Nővérkém... - suttogta, majd elkezdett sírni. - Mi... mi volt az a...?
 - Nem tudom, de elment. Nyugodj meg! - válaszoltam hasonló hangosan, majd összeborzoltam a haját.
Youki letörölte a könnyeit, majd egy hatalmas vigyorral az arcán rámnézett.
 - Te vigyázol rám, igaz? - meglepődtem. Ugye nem gondolja már ő is azt rólam, hogy boszorkány vagyok?
 - Hát persze! - mosolyogtam vissza, de belül teljesen értetlen voltam.

 - Jó éjt! - csuktam be az ajtót magam után, majd anya felé fordultam. - Mit szerettél volna mondani?
 - Gyere velem! - intett, majd elindult a padlás felé és leverte a zárat az ajtóról.
 - Anya, mit...?
 - Cssss! - rakta az ujját a szája elé, majd egy gyertyával a kezében belépett. Elektromos áram luxus?
 - Ülj le kérlek! - mutatott végig a szobán. Még sosem jártam itt. A helységben könyvespolcok sorakoztak és egy dívány a sarokban. lehuppantam. - Ez itt édesapád dolgozószobája volt.
Bólintottam. Már szinte meg sem lepett. Anya egy polchoz lépett, és leemelt egy könyvet. Vártam, hogy kinyissa, de nem tette, csak az ölébe véve leült mellém.
 - Elmondanád pontosan mi történt? - nézett rám komolyan, amitől megijedtem. Anya nem szokott komoly lenni, csak ha tényleg nagyon fontos dologról van szó...
 - Én magam sem tudom pontosan, mintha a szél... tudom, nevetséges...
 - Már miért lenne az?
 - Anya, ugye te sem gondolod, hogy boszorkány vagyok, vagy mit tudom én... tündérkeresztanya?
 - Nem, egyik sem. - nevetett. - De az utóbbi közel járt! - felhúztam a szemöldököm. - Semmi, semmi. Majd ha itt az ideje. - sóhajtottam. Akkor ma sem fogom megtudni.
 - Rendben. De megpróbálhatok valamit?
 - Csak rajta! - intett, majd mikor neki kezdtem volna eszébe jutott valami - Várj csak egy pillanatot! - állt föl, majd egy apró, égszínkék kővel tért vissza. - Kezdheted!
Bólintottam, majd a gyertya felé tartottam a kezem. Lassan elkezdtem behajlítani az ujjaimat, mire a szél körbefogta a lángot, és lessan kioltott, csak a parázs maradt utána. Anya rámnézett, a tetőablakon besütő hold fényében láttam a csodálkozást a szemébe, de nem is ezen lepődtem meg, hanem, hogy pár pillanatra rá, már eltűnt belőle.
 - Szóval a SZÉL... - suttogta, majd visszagyújtptta a gyertyát. Kinyitotta az ölében őrizgetett könyvet és egy képre mutatott.- Ideje, hogy megtudj valamit a Tanaka családról. Ezen a képen édesapád van, Midori és Aiko. Modor volt a legidősebb. Itt kb. 17-18 évesek lehetnek. - bólintottam. - Nem voltak egyszerű emberek. Nem, nem úgy érte, hogy a természetük, hanem mindannyin rendelkeztek egy különleges képességgel. - elakadt a lélegzetem is. - Édesapád, Ryo ereje az esőben rejlett, Midorié és Aikoé hasonló volt. Az idősebb kapta a felhőket, a fiatalabbik a ködöt.
 - Anya, te tudtad, hogy nekem...?
 - Nem, de már kiskorodban sejtettem, nem értem eddig miért nem mutatkozott. - rázta a fejét, majd visszatért a képhez. - Édesapád nem halt meg...
Ha lehet, még jobban meglepődtem.
 - MI?
 - Hanem eltűnt, egy csata közben...
 - Apa, csata, eltűnt, mi? - akadtam ki teljesen - Anya én ezt nem értem!
 - Igaz is, kezdjük az elejétől. A mi világunktól függetlenül látezik egy hely, a mégikus dimenzió, ahol édesapád született. - hagyott egy kis időt, hogy felfogjam. - 9 évvel ezelőtt ezt a világot egy csata dúlta föl, a jók és a rosszak csatája. Édesapád és a két testvére is harcoltak, de csak Midorit találták meg... - elhalkult. Kényes témát érintett. - Hogy mi lett édesapáddal és Aikoval nem tudni...
 - Ahha.
 - Úgy látom kell még egy kis idő neked, hogy megérsd.
 - Ne haragudj, de ez egy olyan mese, mint amivel 5 évesen szórakoztattál. Varázslók, tündérek, boszorkányok...
 - Nem is tudod, mennyire beletaláltál...
 - Nem vagyok boszorkány! Nincs kalapom, sem pálcám, és nem röpködöm seprűnyelen!
 - Nem, tényleg nem vagy az. TÜNDÉR vagy!
 - He? Akkor ő meg a fogtündér! - mutattam a képen egy kék hajú lányra, aki szintén 18 körül lehetett.
 - Á! Medilyn. - elnevette magát. - ő egy jó boszorkány volt, aki édesapád mellett harcolt. Ő is eltűnt. - elhúzta a száját.
 - Nem igazán kedvelted... - állapítottam meg.
 - Lényegtelen... - elkuncogtam magam.
 - Szóval akkor.... szárnyam is van? - lelkesedtem. - Tudok repülni? Teleportálni? Hú.. az milyen jó lenne...
 - Nyugodj le Sakura! - tette a fejemre a kezét, pont mint miután elvesztettem apát. - Mindennek itt az ideje. Most, az alvásnak.
eloltotta a gyertyát és kisétált a szobából, én követtem, majd lefordultam, és a szobámhoz mentem. Beléptem, majd ledőltem az ágyra. Az agyam szó szerint zakatolt, kiványcsi lettem volna, vajona fülem füstölög-e már, és sípol mint a teáskanna, vagy a gőzmozdony.
 - Lehetetlen, ugye? - intéztem a kérdést a plafonnak, amin végighűzódott a nap első sugara, ami ráébresztett, ideje aludnom.

Édes horkolásomból egy hatalmas nehéz, rajtam fekvő valmai keltett.
 - Youki! - nyögtem, miközben kezdett elfogyni a levegőm.
 - Jó reggelt! Uolsó tanítási nap! Ne késs el! - mosolygott, majd kisántikált a szobámból. Én természetesen nem éreztem egy picit sem abból a lenületből, úgyhogy egy vénaszonyhoz tartozó energiával elindultam a fürdőszoba felé. Egy fél óra alatt sikerült megtennem az 5 lépés távolságot, majd az ajtót magamra zárva megindítottam a csapot. A fejem kishíján beleesett a vízbe, ahogy föl próbáltam ébredni. Belenéztem a tükörbe és szörnyű látvány fogadott. Rózsaszín tincseim teljesen összekuszálódva meredeztek az ég felé. Már éppen a műtéthez folyamodtam volna (egy fésűvel xD) amikor a mobilom halk rezgése kiszedte az álmot a szememből. Végre visszakapva a lendületet beugrottam a szobám ajtaján, egészen az ágyra, és az egyik párna alól előhalásztam a telómat, amin egy üzenet állt.
 " 5 perc múlva a házatok előtt vagyok, beviszlek a vadiúj motorommal - Ayd"
Sóhajtottam. Szerencsém lesz, ha könnyebb sérülésekkel megúszom... Fölkaptam a táskámat a földről, és belesöpörtem az íróasztalon hagyott könyvek nagy részét. A hajamhoz már nem volt időm, egy gumival az egészet a fejem tetejére fogtam, majd leszáguldottam a lépcsőn. A konyhából főzés zaja hallatszódott, de én csak egy pirítóst kaptam föl, majd távoztam a lakásból.
 - Nem rossz! - kiáltottam Ayd felé, ahogy megláttam az új kedvencét, a sötétkék csillogó motort.
 - Nem rossz? Tudod te miről beszélsz? - mosolygott, majd elvette a pirítós maradékát, és bukósisakra cserélte. Egy ideig néztem, majd sóhajtva fölvettem.
 - Minden rendben? - nézett miközben megette a kenyér maradékát. - Á, már értem. Anyud szörnyen szárazra sinálja a pirítóst.
Elmosolyodtam.
 - Na, hagy halljam!
 - Tudod vicces sztory lesz... és lehetséges, hogy az egész egy kandikamera show...
 - Ahha....
 - Anya mondott pár "érdekes" (vagy inkább bizar) dolgot apáról és a családjáról - nyeltem egy nagyot - lehet, hogy tündér vagyok....

Folytatjuk...