- Anya mondott pár "érdekes" (vagy inkább bizar) dolgot apáról és a családjáról - nyeltem egy nagyot - lehet, hogy tündér vagyok....
  Azt hiszem eltelt egy pár perc, mire fölfogta a mondatom értelmét. Már-már kezdett érdekelni, vajon hallotta-e egyáltalán, mikor végre éltjelet mutatott. Fölhúzta az egyik szemöldökét értetlensége jeleként.
 - Tündér? Azt hittem már kiszoktunk a szerepjátékokból... hát jó - sóhajtott - akkor én leszek a kobold.
 - Te nem vagy komplett! - vágtam fejbe, ami talán egy kicsit nagyra sikerült. Ez tényleg ennyire idióta, vagy csak tetteti? - Nem vicceltem!
 - Saku! Semmivel sem tudod nekem beadni, hogy...
 - Áá! Hihetetlen vagy! - fogtam a fejem miközben megráztam - Akkor ezt nézd!
Mutattam egy nagy kupac levélre. Felé fordultam, majd csavartam egyet a csuklómon...

Sakura története
avagy, két választás között
5. rész

  ... A levelek lassan elemelkedtek a földről, majd örvény formában keringtek tovább.
 - Szép trükk! - bólintott
 - Ayd!
 - Oké-oké. Igazat, beszélsz... de ez nekem egy kicsit sok(k)!
 - Hidd el nekem is. - sóhajtottam újból és nekidőltem a motornak.
 - Ez elég... bizar!
 - Na, ja...
 - Éss... mi lesz a délutáni buliddal?
 - BuliM?
 - Aha. Amit akkor kezdtél el szervezgetni...
 - Óh, hogy a! - fogtam a fejem - teljesen elfelejtettem! Egyedül Lara-t hívtam meg...
 - Miért is nem lepődöm meg ezen?! - nézett az órájára.
 - Lényegtelen! - pukkadtam, majd fölültem mögé a motorra - Inkább siess!
 - Igen is, főnökasszony! - röhögött.

A fényesre lakkozott külsejű sötétkék járgány befordult a sarkon, és a suli bejáratánál állt meg. A suli udvaron lévő összes diál a motorra meredt, miközben nagy nehezen lekászálódtam róla, és visszadtam Aydnak a sisakot.
 - Sakura! - indult el valaki nagy slungal felém, majd Lara kb. egy méterrel előttem állt meg. - Ohayou gosai masu!
 - Nekedis - bólintok, és le sem esett, hogy ez japánul volt. - Lara, had mutassam be a legjobb barátomat, ő itt Ayd.
 - Jó reggelt! - köszönt neki is, majd karon ragadt. - Ellophatom órára?
Ayd bólintott, majd mosolyogva hozzátette:
 - De ügyelj rá, hogy bemenjen!
 - Heee?! - nézek rá olyan csúnyán, ahogy csak lehet. - Még sosem lógtam, sőt mégcsak késni is csak egyszer késtem, és az is azért volt, mert nekem kellett szaladgálnom takarítani, mert a drága Angelád összekente a nőimosdő tükrét!
 - Jólvan na, le ne harapd a fejem! - kuncogott, majd egy mozdulattal madárfészket készített a hajamból.
 - Köszi, én is szeretlek... - néztem rá még csúnyábban, már-már egy focicsapatot is kikészítettem volna, de persze Ayd mit sem törődve tovább nevetett. Éppen szóltam volna neki, amikor a csengő hírtelen megszólalt, és Lara szélsebesen az osztályba ráncigált.

Utolsó óra volt, rajz. Egyik kedvencem, az ének mellet, de most valahogy nem tudott foglalkoztatni. Bámultam ki az ablakon, miközben firkálgattam az előttem lévő rajzlapot. Nem igazán érdekelt, mit rajzolok. Az udvaron éppen Aydéknak volt tesióra, fociztak. Szokás szerint, ő volt a kapus, és legnagyobb bánatomra, még jól is csinálta, nem úgy mint én.
 - Hú, ez de szép! - suttogta mellettem Lara, mire hírtelen a rá kaptam a tekintetem, ő pedig mosolyogva nézett engem. - Tényleg jó lett!
A papírét nyúltam, amin a színek keveredéséből egy pillangó sütött ki, vagyis egy tündér szárnya, de persze, ezt csak én tudtam. A kicsengő is megszólalt, én pedig gyorsan ráfirkantottam a nevemet a rajz hátuljára, majd leraktam a tanár asztalára. Fölkaptam a táskámat, és kisétáltam a teremből.
 - Minden rendben? - lépett elém Lara - Még ebédszünetben is olyan szótlan voltál.
 - Persze, csak, fáradt vagyok. Hosszú volt az év.
 - Akkor miért nem vagy egy kicsit jobban földobva? Vége! Nyáriszünet! - lelkesedett helyettem is, amin végre elmosolyodtam. De a mosoly, ahogy jött el is tűnt.
 - Emlékszel, tegnap említettem a bulit...
 - Igen. - elkomorodott. - A többiek nem örültek nekem, ugye?
 - Igazából, csak téged sikerült elhívnom. - mosolyogtam, és oltári szánalamasnak éreztem magam. - De sajnos tegnap este a hugom megbetegedett...
 - Semmi baj! Már annak örülök, hogy meghívtál! - mosolygott, de a szemében láttam egy kis csalódottságot.
 - Sajnálom. Igazság szerint anyukám mondta, hogy hívjalak el attól még, de nem igazán lesz egy olyan "buli"...
 - Nem akarok zavarni. Vigyázz nyugodtan a hugodra.
 - Köszi, és bocsi még egyszer.
 - Tényleg nem baj! - fogtam meg a kezem két kézzel. - Akkor jó nyári szünetet Sakura, találkozunk az Évzárón!
 - Neked is! - mosolyogtam minden tudásom szerint, és csak akkor engedtem át magam a csüggedésnek, amikor eltünt az utca sarkán. Csak ekkor tünt föl, hogy az iskola előtt álltunk már egy ideje.
 - Saku! - indult el felém Ayd, mosolyogva
 - Szép védés volt! - csaptam a tenyerébe. Ő már meg sem lepődött, hogy az egészet láttam.
 - Megvagy?
 - Aha. - kikaptam a bukósisakot a kezéből. - Haza vinnél?
Bólintott, majd elszáguldott a házunk felé.

 - Köszi! - mosolyogtam - Bejössz? Anyu főzött...
 - Mit követtem el?! - vágott egy grimaszt
 - Nah! Azért annyira nem rossz! - nevettem, majd elindultam a házba.
 - Igaz. Csak ne pirítós legyen. Abból már ettem reggel.
Tovább kuncogtam, majd benyitottam az ajtón.
 - Megjöttem!
 - -tünk! - javított ki Ayd nevetve, majd mint aki otthon van, levetette magát az egyik fotelba. - Ha már itt vagyok, nem mesélnél erről a tündér dolgoról?
 - Szerintem anya sokkal több dolgot tud, mint amit elárult...
 - Jó, de én szeretném tudni az elejét is. - bólintottam. Lekuporodtam a szembe lévő fotelba, és mesélni kezdtem a tegnap éjszaka hallottakat.
 - A mi világunkon kívül létezik egy hely, a Mágikus Dimenzió. Ebben a világban állítólag hétköznapinak számítanak a tündérek, a boszorkányok, a trollok...
 - A világ fővárosa Magix. Persze rengeteg más világ is létezik. Andros, Zenith vagy a jéghideg Omega. - kapcsolódott be a beszélgetésünkbe anya is, miközben egy-egy kakaót nyomott a kezünkbe. - Ezeket a világokat összeköti valami, amit mi a földön csak varázslat néven ismerünk. Mint említettem a világegyetemünk központja, Magix. Ebben a világban a varázsalt olyan hltköznapi tényező, mint az a bögre a kezetekben. Magixon belül, három nagy és híres iskola található. A Felhőtorony, a boszorkányok iskolája, a Vörös Forrás, ahol a hősök tanulnak, és az Alfea, a tündérek képzésére szolgáló iskola.
 - Az Alfea? Szóval egy egész iskola van tündérek számára?
 - Bizony! - vett elő egy aprócska borítékot egy kupac alól. - Ez itt pedig a te meghívód!
 - Tessék? - kerekedett el a szemem, és kikaptam a levelet anya kezéből. Föltéptem a pecsétet, és lassan kivettem a papírt. Megfordítottam, és... üres volt. - Ez ür... - de mielőtt végig mondtam volna, a papíron egyesével jelentek meg a gyönyörűen írt betűk. - Azta!
 - A tanítás holnap után kezdődik.
 - Már holnap után?! - Anya bólintott.
 - Természetesen nem muszály elmenned, csak ha szeretnél.
 - Saku! - szólt közbe Ayd, akiről időközben szinte meg is felejtkeztem. - Ne hagyd ki!
 - Nem tudom... átgondolhatnám? - néztem segélykérően anyumra, majd a legjobb barátomra, majd miután mindketten bólintottak, nagyot sóhajtva zsebre vágtam a papírost. - Youki merre?
 - Kint a konyhába. Pizzát készítettem. Kértek?
 - Persze! - néztünk egymásra Aydal, majd versenyt futottunk a legnagyobb szeletért.

 - Tudod már hogyan döntesz? - ült le mellém a teraszra Ayd.
 - Igazából, fogalmam sincs...
 - Hé, tudnod kell, akárhogy döntesz, én melletted állok! - fogta meg vállam, majd a kezembe nyomott egy poharat.
 - Mi ez?
 - Nem tudom, de finom. - rántotta meg a vállát, majd sunyi mosolyal nézett rám.
 - Kihagyom. - adtam volna vissza neki a poharat, de elhúzta a kezét.
 - Tessék meginni!
 - Mit kapok cserébe?
 - Hmm... elmosolgatok?!
 - Fenékig! - emeltem fel mosolyogva, majd egy szuszra behúztam. - Jé, ez tényleg jó! De komolyan. Mi ez?
 - Nem tudom. A mosószerek között találtam, lila dobozban volt, és rá volt írva, hogy ecet. - Elszörnyedtem. - Nyugi csak vicc! Igazából csak összeöntöttem a málna, meg a narancsszörpöt...
 - Tudom hogy csak vicc volt - tettettem egy ovis pukkadását - nincs is lila doboz a mosószerek között! Kék van, és szódabikarbóna van ráírva!
Ayd nevetett.
 - Nem viccel, nézd meg nyugodtan! - szólalt meg a hátunk möfött Youki, majd a kezembe nyomott egy kenyeret. - Én csináltam az egész szendvicset!
 - Tényleg?!
 - Igen. Edd meg!
 - Arigatou, Youki! - öleltem meg, majd csak ekkor vettem észre, hogy Ayd eltűnt mellőlem, és a fürdőszobában valaki zörög. Pár pillanat múlva megjelent a bejárati ajtóba, az említett kék dobozzal, amin rajta állt a cetli.
 - Jesszusom, Saku! - nézett rám olyan szemekkel, mintha azt állítottam volna, beszélek a szellemekkel. Bár, hogy így belegondolok, a tündér dolgot is nagyon jól fogadta, sőt. Talán még jobban is, mint én...
 - Mi megmondtuk! - válaszoltuk kórusban a húgommal, majd miután összenéztünk, mind hármunkból a nevetés tört ki.

Hajnali egy órát üttött a kinti torony, én pedig még mindig ébren voltam, és a laptopomat bújtam. Az egész estémet annak szenteltem, hogy megtudjak valamit az Alfeáról, de semmi, még csak említés sem. Biztos hogy létezik az olyan, amire egyetlen egy találatot sem ad ki a google?
 - Na, jó ezzel nem megyek semmire! - löktem el magamat az asztalról, és hátra dőltem a széken, pont az ágyra. - Minek csinálom ezt, hiszen már döntöttem....

Folytatjuk...