Hajnali egy órát üttött a kinti torony, én pedig még mindig ébren voltam, és a laptopomat bújtam. Az egész estémet annak szenteltem, hogy megtudjak valamit az Alfeáról, de semmi, még csak említés sem. Biztos hogy létezik az olyan, amire egyetlen egy találatot sem ad ki a google?
 - Na, jó ezzel nem megyek semmire! - löktem el magamat az asztalról, és hátra dőltem a széken, pont az ágyra. - Minek csinálom ezt, hiszen már döntöttem....

Sakura története
avagy, Faragonda igazgatónő kérdése
6. rész

  - Sakura!
 - Bocsi, már alszom is! - kezdtem volna mentegetőzésbe, de szerencsére csak Youki volt.
 - Ide jöhetek? - szorongatott egy párnát.
 - Persze! Gyere pöttöm! - húztam az ölembe - Rosszat álmodtál?
Nem válaszolt, helyette még jobban összekucorodott. Hírtelen nem tudtam mit mondhatnék. Vajon arról a csúnyaságról álmodott? És volt ott egy alak... Jesszusom! És nekem csak most esett le!
Lenéztem a mostmár békésen szunyáló hugicámra, majd egy ötlettől vezérelve leraktam az ágyra (és betakartam. Az kell még, hogy megfázzon! Hapci! xD) Halkan kiosonytam a folyosóra, és bekopogtam anyum hálószobájának az ajtaján. Odabentről, mintha fény sütött volna ki, ígyhát merészen benyitottam.
 - Anya!
 - Gyere be! - intett. Megfogta a karomat és az ablak mellé húzott. - Nézd csak!
Fölnéztem, pont oda, ahová Sun mutatott. Hírtelen az égen egy hatalmas pillangó szállt át.
 - Egy tündér? - kérdeztem halkan, anya pedig bólintott.
 - Miről szerettél volna velem beszélni?
 - Mmm... - mormogtam az orrom alatt, amikor eszembe jutott a nem túl kellemes emlék. - Amikor Youkit megtámadták... ő mondott valamit?
 - Nem. Csak egy árnyékra emlékszik.
 - Lehetséges, hogy egy troll volt?
 - Lehet, bár a trollok nem valmai eszes lények. Álltalában őket irányítja valaki.
 - Láttam egy csukjás alakot. Igazából nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy ha akart volna, ott helyben elintézhetett volna... - megborzongtam.
 - Férfi, vagy nő volt?
 - Nem tudom... a hangja mély volt, de nem férfias. Viszonylag magas, de ez nem jelent semmit...
 - Szóval akárki lehetett... - sóhajtott. - Holnap eljön ide egy barátom, Faragonda. Ő az Alfea igazgatónője.
 - Hú! - csodáltam. Ki hitte volna, hogy anya ilyen járatos abban a dimenzióban...
 - Szeretne megnézni, kíváncsi az erődre.
 - De miért? Vagy mindenkihez csak úgy elmegy és családlátogatót tesz?
 - Nem. - nevetett. - De fogadj meg egy jó tanácsot! Griseldával ne húzz ujjat!
 - Ki az a Griselda?
 - Az igazgatóheylettes asszony.
 - Értem. - Próbáltam minden információt elraktározni, de kezdtem úgy érezni, hogy tele van a fejem. Lehet, hogy füzetet kellene vezetnem róla?
 - Mostmár menj és aludj! - tessékelt a szobám felé óvatosan. - Holnap hosszú napod lesz.
Bólintottam, és ahogy távoztam, úgy be is surrantam a szobámon. Gyorsan kinyomtam a gépet, és Youki mellé feküdtem.

  Másnap reggel - vagy inkább hajnalban - fél 6 felé riadtam föl. Hiába forgolódtam csak nem jött vissza a szememre az a fránya álom. Egy fél óra után meguntam, és kikászálódtam a szanaszét gyötört ágyneműből, belebújtam a papucsomba, és kihűztam a halványlila sötétítőfüggönyt az ablakomon. Az utcán még sötétség honolt, a szobám egyetlen fényforrását pedig egy kinti lámpa jelezte. Lent az utcán éppen egy busz robogott el, oldalán hatalmas reklámmal. Sóhajtottam egy nagyot, majd belebújtam egy papucsba. Illetve először csak az egyik párjába, ami hanyagul feküdt az ágyam előtt, míg a másikat a szekrényem alsó fiókjából kotortam elő. Magamra húztam a kedvenc pulcsimat (amit már vagy egy hete a széken tároltam), és elindultam a földszintre, hogy valami kevéske reggeli után nézzek. Ahogy leértem a lépcsőn a hasam hatalmasat kordult, én pedig okosan halgattam rá, és a hűtőből kimenekítettem egy pár szelet felvágottat, egy kis vajat, meg sajtot, és összedobtam egy kissé esetlen szendvicset. Bedobtam a melegszenya sütőbe, majd neki dőltem a konyhapultnak. A sütő lassan, szinte másodpercenként kattogott, én pedig hasonló ritmusban kopogtam a munkalapon. Lassan letelt a 3 perc, kikaptam a szenyát, és hangos csámcsogással magamba tömtem. Leraktam a mosogató mellé, és megnyitottam a csapot, hogy elöblítsem.
 - Én nem kapok? - jött egy álmos hang az ajtóból, majd a hang tulajdonosa leült a konyha asztalhoz.
 - Soha nem szoktál föntlenni ilyen korán! Amúgy épp hogy még 6, hogy kerülsz egyáltalán ide?
 - Bevackoltam magam a vendégszobába - rántotta meg a vállát Ayd.
Sóhajtottam.
 - Mit kérsz?
 - Tükörtojás, melegszenya, pirítós... - sorolta.
 - Olyat amihez van is itthon valami... - szóltam közbe mielőtt kitalálja nekem a hamburgert.
 - Neked nem lehet gond! - mosolygott gonoszul - Tündér vagy nem?
Ledermedtem.
 - Levelet tudok mozgatni, fel tudok emelni egy széket, bezárni egy ajtót jó 10 méterről... - soroltam komoly arcal. - De nem tudok a semmiből szalonnát vagy tojást elővarázsolni!
 - Nyugi, csak vicceltem! - dőlt előre, majd megfogta a könyököm. - Mi a baj? Nem szoktál így kiakadni ilyesmin.
Hírtelen elöltött a bűntudat. Igaza volt, és ezt nagyon jól tudtam, de a rám váró találkozótól a véremben lüktetett az idegesség, és valamin le kellett vezetnem. A jelen esetben valakin... és pont Ayd volt a közelben.
 - Bocs... - suttogtam.
 - Semmi baj. - bólintott, majd újra elmosolyodott. - Jut eszembe! Nem emlegettem semmijen szalonnát!
Elnevettem magam, végre őszintén. Hihetetlenül jól esett, pedig csak pár órája volt még ma, de mégid olyan érzésem volt, mintha egy éve nem mosolyogtam volna.
 - Bocs tényleg. Csak egy kicsit ideges vagyok... nameghát nem is sokat aludtam... - vigyorogtam bambán. - Tudod, ma idejön az Alfea igazgatónője, és kissé kivannak az idegeim...
 - Á, így már értem. - bólogatott mindent tudóan, pedig sejtettem, hogy arra sem emlékszik már, mi az az Alfea. - Akkor ezek szerint nem fogjuk ellógni az egész napot! Kár, pedig anyumék kijelentették, hogy elvihetem a kocsit...
 - Mivel vetted rá őket?
 - Semmivel... csak megemlítettem nekik, hogy a tengerpartról friss halat és rákot tudnék beszerezni...
 - Gonosz vagy! - csóváltam meg a fejem, de az arcomon ott virított az a lekaparhatatlan mosoly. - Melegszenya jó lesz?
 - Persze.

  Délután fél három felé járhatott az idő, amikor csöngettek a bejárati ajtónkon. Én éppen a fürdőszobai nagytükör előtt próbáltam kibogozni a madárfészket a fejemen, amit hajnak neveznek, és meg kell hagyni egész jól ment. A pizsimet is sikerült már lecserélni egy kissé elnyűtt farmerre (anyu szerint már rég ki kellett volna már dobnom) aminek mind a két térde szét volt szakadva - na nem a divat miatt. Az elnyűtt hatalmas inget - amit pizsifölsőnek használtam - egy fehér blúzra cseréltem, és végül a hajamat is sikerült viszonylag rendesre meggazajítani.
 - Saku! Lefagyott! - ordított ki a szobámból Ayd.
 - Indítsd újra... - motyogtam miután lehuppantam az ágyam szélére. Ayd éppen valami számítógépes játékkal külszködött, és attól, hogy soha nem voltam nagyon "lányos" ezt a témát kicsit sem vágtam. Ezek helyett inkább gitárral űztem el az időt.
 - Szerintem lassan venni kéne egy másikat... - mutatott a gépre, ami kis fantáziával de el tudtam képzelni, ahyogy szépen lassan el kezd füstölögni.
 - Persze. Már ha lenne rá pénzem... - húztam el a szám. - Az utolsó fillérjeimet is CD-kbe öltem.
 - Tudom, hogy szereted a Green Day-t, de nem sajnálsz rá pénzt költeni? Úgy értem, fejből tudod az összes számot, és most veszed meg a lemezt?
 - Ayd! Ez szinte már klasszikusnak számít! Te miért veszed meg a gagyi játékaidat?
 - Gagyi? Saku! Tudod te miről beszélsz?!
 - Nem. Pont ez az. Azt sem tudom, hogy mire jók ezek, ezért nem látom értelmét. - rántottam meg a vállam. Ayd tudta, ezzel lezártnak tekintem a beszélgetést.
- Na megyek, megnézem ki jött!
Remélem Faragonda igazgatóasszony. Tettem hozzá gondolatban, és lassan a lépcsőhöz lopakodtam, hátha ki tudom hallgatni, anyumék mit beszélnek odalent. Sajnos nem volt ilyen szerencsém, ugyanis pont a lépcső aljában voltak, én pedig kedvel-kedvetlenül kénytelen voltam lebaktatni hozzájuk. Anya egy idősebb, ősz hajú asszonnyal beszégetett, aki hosszú szoknyát, és furcsa kissé buggyos ujjú fölsőt viselt, az orrán pedig szemüveg ült. Ahogy leértem rám nézett, majd kedvesen elmosolyodott és kezet nyújtott.
 - Biztosan te vagy Sakura! - bólintottam, és kezet ráztam vele. - A nevem Faragonda, én vagyok az Alfea igazgatója! Suntól már sokat hallottam rólad az elmúlt pár percben.
Bólintott, miközben próbáltam illedelmesen mosolyogni, de valahogy csak ideges rángatózás lett belőle a szám szélénél. Faragonda még mindig barátságosan mosolygott, amitől egy kicsit lenyugodtam, bár még mindig tartottam tőle, miért is jött el személyesen.
 - Igazából azért vagyok itt, mert tudni szerettem volna, hogy teljesen rendben vagy-e! - mondta, immár egy kicsit komolyabban, én pedig érdeklődve néztem rá.
 - Ömmm... persze! - motyogtam, nem értettem mire is akar kijukadni.
 - Akkor jó. - bólintott. - Ha bármi kérdésed lenne, nyugodtan tedd csak föl!
Bólintottam, majd elfogadtam egy felém nyújtott nagy bögre narancsosteát. Nagyot kortyoltam belőle, és föltettem az első viszonylag értelmes kérdést, ami eszembejutott.
 - Honnét tetszik ismerni az anyukámat? - mindig is áldottam magam, amiért ilyen ostobaságokat tudtam kérdezni. Anyukámat? Hány éves vagyok én? 8?
 - Ó hát nem is mondta? - kacsintott. - Édesapád is Magixban tanult, bár igaz, nem az Alfeában - nevetett egy aprót - de a Vörös forrásban. - kortyolt ő is egy aprót a teából, majd folytatta. - Viszont a testvérei Alfeai tanulók voltak. Ennek köszönhetően meghívtak a szüleid esküvőjére, ahol találkoztam édesanyáddal. Azóta elég sokszor akadt alakalmunk megbeszélni a dolgokat.
Bólintottam. Igazából nem tudom milyen válaszra számítottam, de azt hiszem nem ilyenre. Arra, hogy anya járt már a Mágikus Dimenzióban? Viccesnek tűnt de mégis. Valahogy anya és apa esküvője olyan réginek tűnt, hogy föl sem rémlett bennem. Azt hiszem, utoljára 6 éves koromba került szóba...
 - Sakura! - szólalt meg Faragonda, kirángatva az egyre kellemetlenebb gondolatokból, én pedig szörnyen hálás voltam érte.
 - Igen?
 - Szeretném megtudni, hogyan döntöttél. - tette le az asztalra a bögrét. - Akárcsak édesapád Magixba mész, vagy a Földi életedet szeretnéd folytatni?

Folytatjuk...