Szinte abban a pillanatban ki is értem, egy gyönyörű erdő közepébe. Nagyot rántottam a bőröndön, ami lassan elindult mögöttem, halkan gurulva a puha fűben. Pár métert tehettem meg (a tájékozódási képességem soha nem volt híres), amikor a domb hírtelen véget ért, megmutatva az alattam fekvő tájat. Egy rózsaszínes árnyalatú iskolaépület terült el, hatalmas kapuval, és nem messze tőle, egy tavacska halványan csillogott. Hírtelen mintha valami nekem jött volna, elvesztettem az egyensúlyom, és elestem.
  - Bocsánat... - hallottam egy hangot a hátam mögül.

Sakura története
avagy, az első nap
8. rész

  Nagy nehezen ülésbe kászálódtam, majd hátranéztem. Egy körübelül velem egykorú lány hasalt hasonló helyzetben a földön, mint én néhány másodperce. Vállig érő, egyenes fekete haja kissé kékes beütést keltett, bár lehetséges, hogy csak a nagyon tiszta égbolt kékje verődött vissza rajta. (Még szép, hogy csodálkoztam! New Yorkban tiszta ég?! Jó ha az ember a szomszéd épületig ellát a szmogtól... ^^") Még lassabban föláltam, leporoltam magam, majd a kezemet nyújtottam az érdekes érkezettnek.
 - Megvagy? - néztem, ahogy ő is lassan ülésbe küszködi magát.
 - Igen, köszi. - fogadta el a felé nyújtott kezemet. Nagy lendületet vettem, és fölhúztam a földről. - Bocsánat. - nevetett zavartan.
 - Ugyan! - emeltem magam elé a kezeimet. - Előfordul.
 - Sajnos velem túl gyakran. Ó, Amy Redway vagyok, éppen az Alfeába készültem, amikor... nos,...
 - Sakura. - mosolyogtam rá. Végtelenül örültem, hogy nem kell egyedül mennem. - Sakura Tanaka. És én is Alfeai tanuló leszek.
 - Jaj, de jó! - sóhajtott. - Köztünk szólva, kicsit félek a boszorkányoktól...
 - Annyira rosszak? - állítottam föl az elborult bőröndömet.
 - De még mennyire! - bólintott, majd utánozta a mozdulatomat. - Kiskoromban állandóan piszkáltak... tudod, az én erőm az üveg, ami néha jó jön, de máskor... ó, azt hiszem túl sokat beszélek...
 - Talán egy kicsit. - nyújtottam ki a nyelvem, amire elkuncogta magát. - Én soha életemben nem találkoztam még boszorkánnyal, bár a régi iskolámban volt egy lány, aki beillett volna annak... - gondoltam vissza Angela önelégült arcára.
 - Akkor még szerencsé vagy, de biztos, hogy nem volt boszorkány... nem mind hasonlít a csúnyácska, öreg asszonyokra...
 - Biztos. - képtelen voltam elképzelni Angelának bármi féle erőt. Ez már túl sok volt az én képzelőerőmnek.
 - Mi volt az ereje? - kérdezett rá.
 - Ömm... azt hiszem nem tudott varázsolni...
 - Tényleg? Hú, pedig az nagyon ritka! Képzeld, az én bolygómon egy sincsen. Tök érdekes lehet varázserő nélkül... - álmodozott, és nem tudtam eldönteni jobb-e ha tájékoztatom, jó sokan vannak varázserő nélkül, vagy hagyjam meg az álomvilágát.
Lassan elindultunk egymás mellett. Pár percen belül egy kisebb ösvényre léptünk, ahol előttünk és mögöttünk sok-sok új és régi tanuló sétált az Alfea felé. Minnnél közelebb értünk, annál inkább elképesztett a látvány. Sosem láttem még ennyire rózsaszín épületet... kivételesen jó értelemben véve. Lassan a kapuhoz értünk, ami előtt egy magas, barna hajú szemüveges nő állt, kezében egy jegyzet füzettel.
 - Ömm... Bess... izé.... Bessie Sirett - állt egy barna hajú lány a nő elé. A nő végigmérte, majd egy bólintással kipipált valamit a lapon. A lány nagyot sóhajtva belépett a kapun.
 - Amy Redway. - mondta a mellettem álló, és lassan kezdtem rájönni, hogy nagy valószínűséggel Griselda, az igazgatóhelyettes asszony lehetett előttünk. - Ő pedig itt Sakura Tanaka. - mutatott rám.
Griselda rám nézett a szemüvege mögül, majd összehúzta a szemöldökét olyan erővel, hogy az egész homloka ráncokba szaladt tőle.
 - Ó igen. Az igazgatónő már vár téged. - bólintott, majd gyors két pipátt tett a füetkébe. - Mennyetek be, Faragonda igazgatónő körbe fogja vezetni az új diákokat.
Bólintottam, majd magam után ráncigálva a bőröndöt elindultam az épület bejáratához. Átvágtunk a nem is olyan kicsi kerten, majd a lépcső előtt a többiekkelegyütt megáltunk. Néhány - gondolom idősebb - tanuló szállingózott be a kapun, de rajtuk kívül mindenki bambán bámult egymásra. Az egyik sarokban észrevettem az előbb látott, Bessie nevű lányt, majd tovább kutattam, hátha látok még valakit, akinek véletlenül meghallottam a nevét.
Sajnos nem volt ilyen szerencsém, hiába nézegettem a körübelül 30 tanulót, Amy-n és Bessie-n kívül senkit nem ismertem. Éppen egy tejfölszőke hajú lány felé néztem, amikor A kapun kilépett Faragonda igazgatónő, és bele kezdett évelei beszédébe:
 - Kedves tanulók! - kb. ezután nem sokra emlékeztem, a táj elvonta a figyelmemet, és csak akkor tértem magamhoz, amikor Amy megkocogtatta a vállamat.
 - Megyünk! - suttogta.
 - Mi?... Ja, köszi - mosolyogtam hálásan, és kissé szégyenkezve a csoport végén elindultam én is.
 - ...végül ez itt az aula. Na, akkor mennyeztek, keressétek meg a szobátokat, vacsora 7-kor! - hallatszódott az igazgatónő beszédének vége, majd a csoport elindult fölfelé a lépcsőn.
 - Te nem jössz? - nézet vissza rám Amy, aki időközben elindult a lépcsőkön.
 - Mindjárt megyek. Menny csak előre!
 - Rendben, akkor majd találkozunk! - intett és a többiek után futott.
 - Igazgatónő! - indultam Faragonda felé mosolyogva.
 - Üdvözöllek az Alfeában Sakura! Örülök, hogy itt látlak! - mosolygott, akárcsak odahaza a nappalinkban.
 - Örülök, hogy itt lehetek!
 - Azt hiszem Griselda igazgatóhelyettes-asszonnyal már találkoztál. - Bólintottam. - Remek. Na, menj, helyezkedj el te is a szobádban!
 - Rendben. - válaszoltam, majd egy gyors meghajlást követően fölszaladtam a lépcsőkön.

  Ki hitte volna, hogy rögtön az első nap már el is fogok tévedni? Én. Na hát igen. Jószerencse utolért. Éppen egy folyosón, talán a végzősökén haladtam végig, amikor megcsörrent a telefonom. Kikaptam a zsebemből, majd szégyenkezve nyugtáztam, Ayd hív. A sok csodálat közepette szinte meg is feledkeztem róla, szörnyű vagyok.
 - Szia! - köszöntem a készülékbe. - Mizujs?
 - Ezt én is kérdezhetném. Na, mesélj már! - hallottam a hangján, hogy izgatott.
 - Huh.. hol is kezdjem. Hihetetlen! Fogadjunk, hogy innét látni a csillagos eget! - kezdtem az első gondolattal ami eszembe jutott. - Márha itt vannak csillagok.
 - Ez rád vall...
 - Na most miért? Te kérdezted!
 - Oké. Ömm... - halkult el a hangja, éa azzal együtt kezdett egyre komolyabb lenni.
 - Mi a baj?
 - Igazából semmi, csak Lara rákérdezett, miért nem jöttél évzáróra. - valami megakadt a torkomban.
 - Mit mosdtál neki? - befordultam egy sarkon, majd elindultam egy másik emelet felé.
 - Igazából azt, hogy lebetegedtél.... - szünet. Nem szólalt meg, és én sem. Mit tudtam volna mondani? Aztán szerencsére folytatta - Nézd, tudom, hülyeség volt...
 - Nem...
 - De, tényleg, csak tudod mégsem állhattam azzal elé, hogy az egyetlen lány aki kedves volt vele az egész suliban, átirakozott Magixbe, egy tündérsuliba...
 - Ayd! Igazad van, ezt nekem kell megoldanom - sóhajtottam, majd elkezdtem sétálni az adott folyosón, közbe a névtáblákat nézegetve. - Amúgy pedig, jól tudod nyugtatni az embereket - gúnyolódtam, de örültem, hogy sikerült megtörnöm a szótlan komolyságot. - Amúgy nem lesz sok a telefonszámlád?
 - Á! Úgyis előfizetéses... - elmosolyodtam.
 - Ha véletlenül összefutsz Larával, mond azt létszi, hogy nyaralok, vagy valami. Később majd beszélek vele. - végighúztam az ujjam egy ajtó melletti táblán. Az én nevem ált alatta, 4 másik névvel együtt. Mosolyogva nyugtáztam, hogy az egyik, Amy.
 - Rendben. Hívj ha van valami!
 - Rendben.
 - Igéred?
 - Igérem. Szia.
 - Szia. - megvártam amíg ő teszi le, majd visszacsúsztattam a zsebembe, és rafogtam a kilincsre, ami egy kis mozdulattól kinyitotta az ajtót.

  Benyitottam az ajtón, majd kisvártatva beléptem. Amy éppen az egyik fotelban üldögélt és egy tv-t kapcsolgatott. Mikor meglátott integetve üdvözölt, majd visszafordította a tekintetét a Tv-re. Az egyik ajtó mögül éppen akkor lépett ki a tejfölszőke hajú lány, akit az udvaron láttam. Érdeklődve pillantottam a szoba névtáblájára, ahol csak egy név szerepelt, az, hogy "Euphrosyne Alflatt".
 - Szia! - lépett hozzám, majd megölelt. Kissé furcsának tartottam, de ugyanakkor kedves gesztus volt. - Euphrosyne vagyok, de szólíts csak Rosyne-nak.
 - Ömm... Sakura. - mosolyogotam, de a szeme ismét az egy névtáblából álló szobára tévedt. Mind a másikkettőnek 2 állt az ajtó mellet. Követte a pillantásomat.
 - Ó, hogy az. Édesapám nem valami bizakodó, emiatt megkérte az igazgatónőt, hogy hadd legyen saját szobám. - megrántotta a vállát. - Sebaj. Legalább ti itt lesztek nekem.
Csak mosolyogtam, nem tudtam mit kellene mondanom. Igazán befolyásos édesapja lehet, ha csak simán kikér egy saját szobát a lányának.
 - Mennj csak, pakolj ki! - mosolygott, és örültem, hogy nem nekem kellett megtörnöm a beszélgetést. A szobám felé indultam, de mielőtt beléptem volna, elolvastam a másik névtáblát, amin a "Lisbeth Cutteridge" név állt. Beléptem. A szobának egy nagy ablaka volt, amin a fény mostmár éppenhogy be tudott csusszanni. Naplemente volt. A nap sugarainak színe narancssárgás árnyalatúvá változtatta a szobát. Az egyik térfélen egy üres ágy, egy szekrény, és egy íróasztal kapott helyet, a másik oldalon ugyancsak ez a felszerelés, azzal a külömbséggel, hogy azt az ágyat már elfoglalta valaki. Egy barna hajó lány hasalt rajta, a frufruja fehér színben tündökölt, és éppen egy magazint olvasgatott. Ahogy beljebb léptem, fölpattant a szeme az újságról, majd föl is állta az ágyról, és kezet nyújtott.
 - Lisbeth, vagy Lis. Ahogy tetszik. - elfogadtam.
 - Sakura, illetve Saku. - bólintott. A szeme halványlila volt, és furcsa csillogást láttam benne, bár nem voltam teljesen biztos, hogy nem-e a naplemente játszik a fényviszonyokkal.
 - Lassan ideje lenne lemenni az étkezőbe nem? Csakhogy legyen is helyünk, és ne az asztal legszélére kelljen bekuporodni... - hallottam Amy hangját az ajtó mögül.
 - Jó ötlet. - bólintott Lis, majd rámmosolyogva kilépett a szobánk ajtaján. - Én is éhes vagyok már.
 - Amúgy, merre is van az étkezde? - mosolyogtam bambán, miközben értetlenkedő pillantásokat villantottak rám.
 - De hisz Faragonda igazgatónő elmagyarázta... - válaszolta Bess - Jut is eszembe, Bessie vagyok!
 - Sakura. - bólintottam, még mindig vigyorogva - És hát... nem teljesen... oda... figyeltem.
Amy és Rosyne kuncogtak, Lis pedig sóhajtott, majd a fejemre rakta a kezét. Sajnos ettől a mozdulattól nem derültem jobb kedvre, sőt. Aydot juttatta eszembe, és azt hiszem ez meg is látszódott az arcomon, mert Lis levette a kezét a fejemről.
 - Bocs... - kezdett volna bele, de leintettem.
 - Ne haragudj, nem úgy gondoltam. Csak a legjobb barátomnak is ez volt a szokása, és hát egy kicsit hiányzik. - kezdtem a mentegetőzésbe.
 - Miért nem hoztad őt is magaddal? - Kérdezte Rosyne, majd elkérte a távirányítót Amy-től.
 - Igazából azért, mert neki nincs varázsereje...
 - Ó, de attól még jó barátnők maradtok... - elkuncogtam magam.
 - Igazából fiú, de mindegy.
 - Ó, bocsi! - szabadkozott a szőke. - Éhes vagyok! Megyünk?
 - Induljunk. - bólintott mindenki egyszerre.

Folytatjuk...