Sakura története
avagy, egy érdekes álom
9. rész

  Körübelül 10 perc múlva már meg is találtuk az étkezdét, és mivel még alig múlt el fél 7, éppenhogy egy-két tündér volt a teremben. Én Amy és Bessie közé ültem le, szembe velünk pedig Rosyne és Lisbeth. Egy ideig a termet vizsgáltam, majd a többiek felé fordítottam a fejem, és eldöntöttem, hogy minnél többet meg akarok tudni a lakótársaimról.
 - Mit tudtok a Felhőtoronyról? - kérdeztem érdeklődve. - Amy mesélte, hogy régebben ő már találkozott boszorkányokkal.
 - Én is. - válaszolt a szőke hajú Euphrosyne, aki ekkor hagyta abba a játszadozást egy szalvétával. - Sok boszorkány van az országunkban.
 - Honnan jöttél? - kapcsolódott be Bessie is, és előrébb dőlt az asztalon, hogy jobban halja a választ.
 - Filipporterráról. Egy kicsit messze van innen.... És ti?
 - Hortensiáról. - válaszolt Amy, és kezdtem úgy érezni, hogy semmit sem tudok. Az első adandó alkalommal beszököm a könyvtárba, és esküszöm ki fogom deríteni, mik ezek a világok. - Bess?
 - Lamoraalról. - fölhúzta a vállát. - Édesapámnak farmja van.
 - Berzeliusról. - Komolyan, melyik hangzik a legfurcsábban? mert szerintem mind az. Lis elnézett mögénk, ki az ablakon, ahol nagy valószínűséggel a nap utolsó sugarait figyelhette.
 - Az messze van?
 - Annyira nem. - még mindig az ablakon nézett kifelé, majd hírtelen ránk kapta a szemét. Hírtelen megint láttam azt a furcsa csillogást, hacsak egy pillanatig is, és nem tudtam hova tenni. - Saku?
 - Hmm? Ó, én a Földről.
 - MI? - Lis és Rosyne egyszerre dőltek neki az asztalnak, ami azt hittem fölborul. És ha ez még nem lett volna elég furcsa, Amy tátott szájjal, Bess pedig kidüllett szemmel figyelt.
 - Még soha nem hallottam senkiről, aki a Földön született és varázsereje van.
 - Igazából csak édesanyám Földi születésű, és neki tényleg nincs varázsereje. Apukám viszont Magixi volt - ha jól tudom. Ezt persze már nem kötöttem az orrukra.
 - Ó így már érthető. És apukád? Hogy hívják?
 - Ryo Tanaka.
 - És mit dolgozik? - hírtelen fölszaladt az egyik szemöldököm.
 - Már... - kissé nagyobbat nyeltem, mint szoktam. - ...semmit. Kiskoromban meghalt.
 - Ó! Sajnálom, nem kellett volna rákérdeznünk.
 - Sebaj, nem tudhattátok. - elmosolyodtam. - de nem a kedvencem ez a téma. - Főleg, hogy nem sok mindent tudok az egészről. Naplót kellene vezetnem. Hírtelen elhatározás volt, de megfogadtam, hogy ezt kívételesen be is fogom tartani. Úgy döntöttem témát váltok. - Mi az erőtök? Amytől már megtudtam, hogy az övé az üveg.
Amy bólintott.
 - A hó - válaszolt Rosyne. - Lis?
 - Képes vagyok irányítani az érzelmeket.
 - Hú, az tök jó. - bólintott Bess - Az enyém a számok. Igazából furcsa, mert ritka sok mindenre jó, pedig én eleve azt hittem, hogy csak a fejszámolásban segít. - elmosolyodott, majd rám nézett.
 - Az enyém a szél. - viszonoztam a mosolyt, és próbáltam elraktározni az információkat.
Lassan a terem megtelt tündérekkel, és pár percen belül elénk is kerültek az első falatok.

  Egy hosszú folyosón futottam, majd hírtelen szembe kerültem egy ajtóval. Visszanéztem a folyosóra, aminek a vége a sötétbe veszett. A falakta gyönyörű, és jó drága festmények foglalták el, és csak most figyeltem fel rá, hogy a folyosó egyik oldalán ablakok százai foglalnak helyet, és közülük nem egy nyitva van. Elengedtem a kilincset, ami azínaranyból lehetett kovácsolva, és az egyik nyitott ablakhoz léptem. A táj ismerős volt, mégis idegen. Jobbra tőlem egy patakot pillantottam meg, egy kisebb vízeséssel, és most, hogy rá figyeltem, föltűnt, hogy ide hallani a víz csobogását. Az égen apró csillagok százai ragyogtak, pedig a nap még föntvolt. Körben egy buja erdőt lehetett csak látni, néhol egy-egy bokorral vagy páfránnyal tarkítva. Elszakadtam a látványtól és visszatértem a csukott ajtóhoz, majd nagyot tolva rajta kinyitottam azt. Hírtelen éles fényt láttam csak, de pár pillanat múlva már tisztult a kép. Előttem egy szépen karban tartott kert állt, hatalmas szökőkúttal a közepén, a szökőkút előtt pedig egy piknikpléd, és néhány tál étel állt.
 - Á! Szóval itt vagy! - hallottam egy női hangot jobbra tőlem. Arrafelé néztem. Hosszú vöröses haja kontyba volt fogva, barna szeme pedig engem kutatott. - Jól vagy?
 - Mi? Persze. - bólintottam. A nő hosszú buggyos ruhát viselt, és mellette egy 5-6 év körüli ugyancsak vörös hajú kislány állt, kezében egy hatalmas plüssel.
 - Futottál megint, ugye?
 - Á, dehogy. - intettem. - Kicsil elhúzódott a zeneóra. - mosolyogtam, majd legugoltam a kislányhoz. - Gyere ide!
A kislány oda szaladt, és szorosan megölelte a nyakam. Visszaöleltem, majd föláltam, és kézen fogva a piknikező helyhez léptem.
 - Túl sokat tanulsz! Pihenned kéne! - szólt a nő, miközben leültem a pokrócra.
 - Ugyan már, hiszen tudod, hogy édesapám még ennél is többet szeretne tanítani. "Ha egyszer felnősz, te fogod átvenni a trónt..."
 - "... és az Aurorának a legjobb uralkodó kell". Igen, tudom. De, Lydia.
 - Hmm?
 - Vigyázz vele, jó?
 - Hát, persze. - bólintottam.

  Hírtelen pattant ki a szemem, és lihegve fölültem az ágyon. Vagyis igazából csak most esett le, hogy egy ágyon fekszem. Hát, persze, hisz vacsi után följöttünk, és úgy döntöttünk, lefekszünk aludni, hogy nehogy holnap zombinak nézzenek minket. Fölhúztam magamhoz a lábaimat, és azon gondolkodtam, mire emlékszek az álomból. Furcsamód sok minden nem ragadt meg, két névre emlékeztem csak, arra, hogy Lydia, és arra, hogy Aurora. De kik, vagy mik ők? Nem, ÉN voltam Lydia, de az Auroráról semmi sem jutott az eszembe. Lefordultam oldalra az ágyról, és a szomszéd ágyra néztem, ahonnét két lilás szempár nézett vissza rám.
 - Lis? - kérdeztem félve.
 - Igen. - bólinthatott. - Hajnali 3 óra van. Jól vagy?
 - Persze, csak valami érdekeset álmodtam.
 - Egy álom. - bólintottam, de rá kellett jönnöm, túl sötétvan és nem láthatta.
 - Igen. Mond csak... ismersz valamilyen Lydiát?
 - Lydia? Nem, sajnálom... - fölült, majd kihúzta a sötétítőt. A szobába hirtelen beszökött a szillagok fénye. Jé? Itt is van hold! - Emlékszel még valamire?
 - Azt hiszem azt hallottam, hogy "Aurora".
 - Aurora? Az néhol elég gyakori női név... illetve van egy ilyen nevű bolygó is. - fölkaptam a felyem.
 - Bolygó?
 - Aha. De ha minden igaz, jó pár évvel ezelőtt - talán 100 körül lehet - kipusztult egy háborút követően. Ma már lakatlan, illetve néhány állatot lehet arra látni, nameg a romokat...
 - Értem. - újból bólintottam talán már megszokásból.
 - Gyakori gyerekmese helyszín. Nem lehet, hogy olvastad valahol?
 - De, nagy valószínűséggel, csak már nem emlékeztem rá. - hagytam rá a dolgot, pedig biztos voltam, hogy nem hallottam még Aurora nevű bolygóról.

  Másnap reggel, vagyis ha pontosak akarunk lenni, aznap reggel 6 felé ébredtem, ami lassan már kezdett szokásommá válni. Úgy döntöttem, fölkutatom az iskolai könyvtárat, és még aznap, tanítás előtt megnézem mi az az Aurora. Lassan kivánszorogtam a nappalinkba, majd a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy nagy "Foglalt" jelezte, hogy az pillanatnyilag tiltott terület. Nagyot sóhajtva visszacsoszogtam a szobámba, és belebújtam a kedvenc összeállításomba. Lis még nagyban aludt - vagy legalábbis úgy csinált - én pedig úgy döntöttem, hagyok neki egy kis üzenetet, majd leszököm a könyvtárba. Úgy is tettem, lefirkantottam az "Eszembe jutott valami, reggelinél találkozunk, foglaljatok egy helyet nekem is. Sakura" üzenetet, és az ágyamra állítottam, amit sikeresen, nem raktam össze. Kilibbentem a szobámnkból, ki a lakásból és lefutottam a könyvtárba.
A könyvtár majdnem teljesen üres volt, és én magam csodálkoztam a legjobban, hogy sikeresen megtaláltam. A könyvtáros elém nyomott egy szabályzatot, majd azt el sem olvasva aláfirkantottam. Köszöntem, majd bele vetettem magam a könyvtárba. Hol kellene kezdenem? Keressem "A, mint Aurora", vagy "B, mint bolygók" esetleg nézzem meg a gyermekmeséket? De mind feleslegessé vált, ugyanis egy betűjelzést sem találtam, helyette volt egy álvány, amin egy lány ált, és éppen különböző szavakat suttogott, mint a "szerelmi varázslat" vagy a "varázsigék a szerelemhez". Pár pillanat múlva néhány könyv szó szerint lerepült a polcokról, és az álványon foglalt helyet. A lány mosolyogva elvette, majd miután eltűnt a polcok között én álltam a helyére.
 - Hmm... kezdjük mondjuk ott, hogy "Halott bolygók". - a polcokról lerepült két könyv, de egyik sem tett említést az Auroráról.
 - Ó, akkor próbáljuk simán azt, hogy "Aurora". - a polcok ismét megremegtek, majd leszállt elém három könyv, és kinyíltak a megfelelő oldalnál, de egyik sem volt valami használható. Az egyikben éppenhogy megemlítették az Aurorát, valami nolyasmi nyomán, hogy a "híres halott bolygó", a másodikban egyetlenegy hasollat volt a "csaták dúltak, pont mint egykor az Aurorán", a harmadik pedig egy szerelmesregény volt, ahol a főszereplő fiú kedvesét hívták Aurorának. Sóhatjottam egy nagyot, majd újra próbáltam.
 - Akkor ömm... próbáljunk mást.... "Lydia"? - közel 10 könyv ugrott le a polcról, de már a borítójukból tudtam, egysem az amire nekem van szükségem. Nagyot sóhajtottam, amikor hírtelen egy könyv szállt be a könyvtár ajtaján, majd nagy slungal megált előttem. Régi bőrkötéses könyv volt, és furcsán ismerős volt. Lassan megfordítottam...
 - Hisz ez apa naplója... - suttogtam, majd a hónam alá kaptam, és leléptem az álványról. Az összes könnyv abban a pillanatban visszapattant a helyére, én pedig futva elindultam az étkezde felé.

  Nagy slungal érkeztem meg Amy és Rosyne közé. A naplót sikerrel visszacsempésztem a szobámba, és villámsebességgel lerohantam a lányokhoz.
 - Miről maradtam le? - suttogtam a többieknek.
 - Még semmiről. - Abban a pillanatban állt föl Faragonda igazgatónő, és az egész teremben csend lett.
 - Kedves Új diákok! Alfeának a szokása, hogy minden év elején iskolai bált rendez, amit idén egy kis kiránydulás keretében fogunk megtartani...

Folytatjuk...