- Kedves Új diákok! Alfeának a szokása, hogy minden év elején iskolai bált rendez, amit idén egy kis kiránydulás keretében fogunk megtartani...
A csöndből hírtelen vidám sikítások hallatszódtak, és az én arcomon is végigterült egy széles mosoly. Már meg is feledkeztem édesapám naplójáról, Lydiáról, és a titokzatos Aurora bolygóról.

Sakura története
avagy, az osztálykirándulás és a bál
10. rész

 - ...álltalában az év eleji bált, a második tanítási napon szokás megtartani, de idén elhalasztjuk egy nappal. A mai nap pedig tanítás nélküli nap, és szabad a kijárás Magixba!
Ha lehet még hangosabb éljenzés hallatszódott, mint eddig.
 - Hallottátok! Irány Magix! - csillant föl Rosyne szeme. - Vegyünk egy csomó ruhát!
 - Ha annyit nem is... - fordult felénk Lisbeth is - De egy pár tényleg jó lenne.
 - Akkor ezt meg is beszéltük! - bólintottam rá az ötletre.

  Egy jó bő fél órácska múlva teljes harci díszben (ami nálam egy plusz sál volt, nem mintha olyan hideg lenne, egyszerűen csak szerettem ezt a darabot) álltunk az Alfeai buszmegállóban. Szerencsésen föltolakodtuk magunkat a járatra, majd néhány lökdösődés és életveszélyes kanyar után épségben leszálltunk róla.
 - Nekem kell egy kocsi! - kiáltotta Amy, miközben a táskáját próbálta kiszabadítani a tömeg közül. - Na, meg egy jogsi...
 - Hol kezdjünk? A Főutcán? - ragadta meg a kezem Rosyne, majd egy út felé mutatott.
Mellettünk éppen ekkor !repült! el egy kocsi, én pedig akkorára tátottam a számat, hogy majdnem kiestem rajta.
 - Saku?! - integetett előttem Bess - Jól vagy? Mit láttál?
 - Egy... repülő... kocsit... - dadogtam inkább magamnak, mint nekik.
 - Hát, persze! Miért, nálatok hogy közlekedik egy autó?
 - Ömm... a földön, és álltalában gurul... - mind a 4-en jót nevettek rajta. - Komolyan... - fűztem még hozzá, de szerintem ezt már senki nem hallotta.

  Délután 2 vagy fél 3 lehetett, amikor egy étterem teraszán ültünk. Amy egy pár új pulcsival és sapkával tömte tele a táskáját, Bess simán egy blúzt és egy szép cipőt vett, Rosyne pedig vagy 3 üzletet csontra kifosztott, és mivel az egyedüli halványkék ruha amit vettem nem sokat nyomott, a cuccai nagyrészét én szállítottam.
 - Rosyne! - pillantottam a vígan fagyit zabáló lányra. - Hova veszel föl te ennyi cipőt?
 - Hmm? Ó, ez maximum egy hónap... - Nem akarok vele nagybevásárlásra menni! Legalábbis ezvolt az első gondolatom. - Miért, nektek hány cipőtök van?
 - 6-körül...
 - Asszem 7 vagy 8...
 - Vagy 4... meg vagy 3 csizma...
 - Úristen! Azonnal keresnünk kel egy cipőboltot! - pillantott rám, és kezdtem úgy érezni, hogy ez nem az én világom. Kérem vissza Aydot! Ő még akkor is nyavajgott, amikor egy átkozott tornacipőt akartam venni...
 - Talán majd máskor. - szólt közbe Lis, és hálát adtam a mindenhatónak, hogy ő itt van velem. - Ideje lenne visszamenni és összebakolni. Gondolom holnap hamar indulunk, és éjszaka jó sokáig fog tartani a bál...
 - Ebben igazad van. - Bólintott Bess. - A nővérem mesélte, hogy volt amikor hajnali 3-ig is engedték őket zajongani.
 - Hú! - Rosyne fölpillantott az étlapról - Én még eszek egy ilyet, aztután mehetünk! - lenéztem a lapra és azt hittem hátra esek. Egy hordónyi fagyi volt leöntve mindenféle mázzal, és az árra már rá sem mertem nézni.
 - Rosyne! - az említett rám nézett - Mit dolgoznak a szüleid? - minden szem a szőkeségre fordult, tudtam, hogy már a többieket is érdekli. - Ó, a szüleim az uralkodók a Filipporterrán...
 - Te hercegnő vagy?
 - Aha. - éppen ekkor tették elé a fagyit. - Jó étvágyat!

  Már estefelé járt az idő a vacsin is túl voltunk, én pedig úgy döntöttem, ha sikerül bezárnom a bőröndömet, akkor megjutalmazom magam egy jó nagy zuhannyal. Egy ideig ugráltam rajta, de sikerült összeúzni a cipzárt. Már csak azért imádkoztam, hogy ne essen szét reggelig. Kiléptem a szobából, átvágtam a fürdőig, és teljesen elfelejtkezve a tábláról benyitottam. Hírtelen képt vörös szempárral találtam szembe magam.
 - Bo-bo-bocsánat... én... má-ár.... ittsemvagyok! - fordultam volna meg, de egy hang megállított.
 - Saku! - hallottam mögülem Lisbeth hangját.
Hátranéztem, és csak most tűnt föl a jól ismert barna haj, fehér frufruval.
 - Megtennéd, hogy becsukod? - mutatott az ajtóra.
 - Mi történt a szemddel? - néztem rá aggódva, de ő elnevette magát.
 - Semmi... - nézett a tükörbe, majd felém dobott egy kis dobozkát. rdeklődve elvettem, majd kinyitottam. Két pár lila kontaklencsét találtam. - Én már így születtem.
 - Ó, ne haragudj, csak...
 - Ne aggódj tudom. A vörös szemet álltalában a boszorkányokhoz társítják. - vállat vont, - Nem te vagy az első aki így reagált.
Visszaadtam neki a dobozt, és olyan kínosan éreztem magam, mint még soha.
 - Tényleg ne haragudj...
 - Ugyan már... - sóhajtott, majd rám nézett. Immár bal szemét a lila lencse takarta. Szóval ezért fénylett néha olyan furcsán... - Azért, ha megkérhetlek...
 - Ne aggódj, nem mondom el senkinek sem! - Lis újra rám nézett, mostmár a szokásos lila szemekkel. - Becsszó!
 - Köszönöm. - elmosolyodott. - Azt hiszem zuhanyozni indultál. - bökött a berendezés felé, és lassan kiballagott a fürdőböl.

  Másnap reggel tényleg hajnalban keltettek mindenkit, és fölszállítottak a bőröndökkel egy hatalmas buszra (szerezni kéne ilyeneket a Magixi buszok helyett). Az utazás alatt kaptunk valamicske reggelit, nameg egy pár szendvicset ebéd gyanánt, végül 5 felé érkeztünk meg egy kisebb kastélyhoz, amiről gyanítottam, már rég nem Magix határain belül vagyunk. Hacsak képletesen is, hiszen Magixnek azt sem tudtam, van-e határvonala.
Leszálltunk a buszról, én pedig néha azon kaptam magam, hogy Lis szemét nézem, és akaratlanul is egyre jobban szégyelltem, hogy úgy rárontottam tegnap. A csoporot a kastélyba vezették, és csoportokra osztották, hogy melyik szobát kapják átöltözni. Néhány elsős díszítési feladatot is kapot, de mi nem tartoztunk azok közé. Rosyne, Lis, Bess, Amy és én egy külön szobát kaptunk.
Este 8-kor kezdődött a bál, mi pedig megbeszéltük, hogy félre már készen leszünk, és mi leszünk az elsők, akik leérnek. 7 felé én még nagyban SMS-eztem Aydal, akinek a komoly telefonszámla miatt már nem engedték a hívást. Nem mintha nagyon érdekes beszélgetést folytattunk volna, de jó volt hallani, hogy mi történt vele. Negyed felé magamra vettem a halványkék ruhát, amit tegnap vettem, átfésültem a hajam, fölraktam egy pár ékszert, és kivételesen kisminkeltem magam. Ó, pedig hogy nem rajongok a sminkért!
Mikor kiléptem az ajtón, a többiek már készen álltak a folyosón. Amy rövid hajában gyöngyök díszelegtek, az arany ruhája pedig gyönyörűen kiemelte a haja kékes fényét. Bess egy szerényebb májva színűt talált magának, a haját pedig kivételesen kibontotta. Még Lis is kitett magáért - pedig belőle nem annyira néztem volna ki - és sötétzöl feketén csillogó kisestélyiben támasztotta a falat. A legnagyobb meglepetés mégis Rosyne volt. Hosszú haját konytba kötötte, és földig érő bugyos ruhát viselt... és hírtelen leesett, honnan volt ismerős a nő, az álmomban. Az arca ugyan az volt mint Euphrosynenak, azzal a kivétellel, hogy anő barna szemmel büszkélkedhetett, a barátnőm pedig liláskékkel.

  A bálon azt hiszem minden jól sikerült. Néhány fiúval táncoltam, egyesek többször is felkértek, de Rosyne és az álmom beli nő hasonlósága nem hagyott nyugodni. Emlékeztem, hogy Rosyne családneve az Alflatt volt (sokkal könynebb volt megjegyezni, mint a keresztnevét), de ez a név sem rémlett.
Éppen egy koktélospultot támasztottam (csakmert féltem, hogy eldől... szerinted? xD) amikor eszembe jutott, hogy álltalában egy kastélyban szokott lenni egy könyvtár, vagy legalábbis valami könyves helység. Kilopóztam az ajtón, a tanárok leráztam azzal, hogy mosdóba megyek, és minden jel nélkül elkeztem kóborolni a kastélyba, miközben minden szobába benéztem. Hihetetlen móson, a második emeleten, jobbról a 3. szoba volt a könyvtár. Beléptem, és egy hasonló álvánnyal találtam szembe magam, mint az Alfeában. Körben a falakat könyvek borították, olyan magasan, hogy a néhány gyertya fényénél nem láttam a végüket. Az álványhoz léptem és kimondtam az "Aurora" nevet. A könyvek már szálltak is felém, majd megálltak előttem a kívánt oldalnál. 3 ezekből valami regény lehetett, a 4. egy névnaptár, az én figyelmemet az 5. kötötte le. Szakasztott mása volt édesapám naplójának, én pedig úgy döntöttem, ezt elviszem. Ha nem is örökbe, de kölcsönbe... úgysem fogja keresni senki, ebben a pár hónapban... A hónam alá csaptam, de amikor megpróbáltam kilépni az ajtón, egy lila pajzsba ütköztem.
Újra próbáltam, de a pajzs még mindig ott volt, harmadik alkalomra, az ajtóval szemben lévő, talán sárkányt ábrázoló szobor megszólalt.
  "Azt a naplót varázslat védi. Nem viheted ki a szobából. A mester megtiltotta"
Újra a naplóra néztem, de a kopott felületen nem láttam nevet. Levettem egy gyertyát, a gyertyatartóban lévőt meggyújtottam és elhelyezkedtem az ott lévő fotelek egyikében. Kinyitottam. Az első néhány lap teljesen üresen állt, de a harmadikon megtaláltam amit kerestem. "Medilyn naplója" állt kanyargós betűkkel a lapon. Kíváncsian tovább lapoztam, de a lapok üresek voltak.
 - Ez üres... - néztem a kősárkányra, aki tényleg válaszolt.
  "A naplót csak az örökös olvashatja el..."
 - Az örökös? És megtalálta már ez az örökös a naplót?
  "Nem, az úrnő leszármazottja még nem járt e kastély falai között".
 - Értem. És mond csak... ha lemásolnám...?
  "Nem könynű varázslat lesz, és még ha sikerül is, csak az örökös tudja majd elolvasni."
 - Ha segítesz nekem, megígérem, hogyha megtalálom az örörköst, elhozom ide. - ajánlkoztam, remélve, hogy ez tényleg olyan fontos neki.
  "Rendben, megbízom benned. Ismerős vagy te nekem!"

Folytatjuk...