- Saku... Sakuuu! - lassan nyitottam ki a szememet, fölöttem egy tejfölszőke hajgubanc állt.
 - Rosyne... Elaludtam, ugye? - töröltem ki az álmot a szememből. Hulla fáradt voltam. Több mint egy napja semmit sem aludtam.
 - Igen. Na, de! Lisbeth szerint mondandód van. - leült velem szembe a kanappéra. - Halljuk.
Elmeséltem a történetet. Mindent. Elejétől a végéig... talán csak Keithet hagyva a ki a történetből... ő még mindig az én titkom volt.

Sakura története
avagy, Keith és Valeria
16. rész

  Szinte halálos csönd volt a nappaliban. Már vagy tíz perce befejeztem a mesémet, és láttam a lányok arcán, hogy mérlegelnek. Tudtam jól, hogy Amy retteg a boszorkányoktól, nem vártam el tőle, hogy velem tartson.  Bess az amolyan "jobban át kellene gondolni" csoportba tartozott, és rá is számítottam, hogy vizakozni fog. Egyedül Rosyneban bíztam ilyen szempontból. Ő neki nincs semmi oka, hogy kételkedjen a dologban, nem igaz?
Végül a három lány jól láthatóan egymásra nézett, majd szinte egyszerre bólintottak.
 - Én veled tartok! - mosolygott Rosyne.
 - Én is... - suttogta, kissé félve Amy. Már ez is több volt, mint amire számítottam.
 - Dettó. - Bess is beleegyezett - bár igaz, csak egy alapos átgondolás után. - De merre akarod kezdeni?
Kissé bénán - vagy inkább szörnyen hülyén elvigyorodtam.
 - Igazából nem tudom... hi-hi - a lányok fején megjelent az a bizonyos vízcsepp. - Reméltem van ötletetek...
Láttam rajtuk, hogy elgondolkodnak. Újabb csönd honolt - amit személy szerint szörnyen rühelltem.
 - Az erdő?
 - MagiXben nem tud senki semmit?
 - Netán a városháza...
 - Valamelyik barlang a helységben?
Fölkaptam a fejemet. Talán ez tűnt a leghihetőbbnek.
 - De sok barlang van, nem?
 - És Downland?
 - Van egy térképetek? - szóltam közbe, mire Lis elém vágott egy atlaszt. - Köszi...
Végigbogaráásztam a MagiX körüli erdőt és a hegységet, majd az ujjaimmal jelölgetni kezdtem a lehetséges pontokat.
 - Erre van egyszerűbb megoldás is. - mosolygott Rosyne, majd elém rakta a telefonját... legalábbis egy telefonhoz hasonlított talán a legjobban. - Van benne beépített térkép, és ha itt hozzáérsz - hozzáért a kivetült képernyőre. - akkor bejelöli.
És tényleg. Az ujja helyén egy nagy piros pöttyöcske állt.
 - Wow... - suttogtam, majd próbáltam úgy tenni, mint aki látott már hasonlót...
Végignéztem az immár 3D-s térképet és bejelöltem rajta a 3 legvalószínűbb pontot. Egyet az erdőben, egyet Magixban és egy barlangot a sziklafalban. Végül Bess kilőtte az erdőt, Lis pedig Magixet... úgyhogy csak egy maradt... a barlang...

  Egy negyed óra múlva már mind átváltozva álltunk az Alfea kapujában. Meglepetten néztem végig a lányokon, és csak akkor tudatosult bennem, hogy még nem is láttuk egymást átváltozva... Amy egy jégkék-fehér egyberuhában tündökölt, a füleiben függő apró kristályokon pedig megcsillant a fény. Fehér kesztyűi majdnem befedték az egész karját. Rosyne lila ruhája inkább tűnt báli ruhának, mint tényleges átváltozásnak. A gyönyörű - ugyancsak lila - szandálja mellett ormótlannak tűnt az én csizmám (ami még mindig rózsaszín volt...). Fején pedig apró tiara díszelgett. Bess két coffjából egy lett, azonkívül apró narancssárga hajráfot kapott. Az aljánál buggyos térdnadrágja vége fekete volt, és egy-egy ugyancsak fekete masni díszítette. Toppja hasonló színben szikrázott, és kesztyűi pedig feketék voltak. Végül Lisbethre néztem. Füléből még mindig nem tűnt el az arany karika - csak meg lett toldva egy-egy piros kővel. Az egész ruhája arany és piros színben csillogot.
Mindannyian egy hatlamasat bólintottunk, majd felreppenve a barlangot vettük végcélnak.

  Éreztem a szelt az arcomon. Mintha súlytalan lettem volna, a két apró zöldes szárny a hátamon könnyen elbírta a nem éppen pihe súlyomat... na jó, azért nem voltam annyira kövér se...
Nem tudom mióta repülhettünk, teljességgel elvesztettem az időérzékemet. Már rég elhagytuk az Alfeát, és amerre csak néztem, erdőt láttam.
 - Ott! - kiáltott Rosyne, miközben egy barlangra mutatott. Hírtelen mintha valamit láttam volna, megálltam a levegőben, és a pontra fókuszálltam. Még mindig nem láttam jobban, de az már biztos volt, hogy van valami a barlang szájánál... remélhetőleg csak egy kidőlt fa.
Szó nélkül alacsonyabbra süllyedtem, végül leszálltam a fák közé - sikeremet tetőzte, hogy talpra érkeztem. Végül Amy vett észre a leghamarabb, majd intve a többieknek, ők is leereszkedtek.
 - Mi a baj? - nézett rám Amy.
 - Van valami a barlangnál...
 - Mi? - nézett rám Lis, kissé aggódva.
 - Nem tudom mi az, de jobb lesz, ha gyalog megyünk...
 - Rendben. - Rosyne lassan visszaváltozott... majd követtük a példáját.
Lis intett a fejével, hogy menyjek előre, és egy bólintás után ki is léptem az aprócska tisztásról, be, a sokkal sűrűbb erdőbe. A jobb kezemet kifeszítve, megpróbáltam a széllel kissé arrébb lökdösni a lelógó ágakat, ami kisebb-nagyobb sikerrel ment is. Bár így is lett egy jó pár csikarásom, legfőképp a lábamon.
Pár méterre jártam már az erdő utolsó fáitól, majd amikor közelebb értem, kommandósat játszva bebújtam egy fa mögé. Lis követte a példám, Amy, Rosyne és Bess pedig a két fa közötti bokorban találtak búvóhelyre.
 - Egy troll? - kérdezte suttogva a szőkénk (nem rossz értelemben mondva xD).
A behemótra néztem, és fölismertem benne azt a figurát, aki még annak idején elkapta Youkit. Hírtelen szörnyen dühös lettem, és ha Amy nem fogja meg a csuklóm, biztosra vehették volna, hogy kiállok a troll elé.
De nem tettem, csak csöndben fújtattam. Jó pár perc eltelhetett így és a dühömet lassan az értelmesebb gondolatok írták felül. Kezdett készülni a terv... vagy legalábbis egy jó része.
 - Le kellene foglalni valamivel... - suttogtam.
 - Bízd ránk! - mosolygott Amy Bessre, én pedig bólintottam. A két lány kibújt a bokorból, majd lecsaptak a trollra, aki nem valami okos volt és rögtön üldözni kezdte őket.
 - Gyerünk! - suttogott Lis, és Rosynevel hárman befutottunk a barlang szájába.
Hírtelen félhomály ereszkedett ránk, és túl sok mindent nem láttam, csak követ, kő hátán.
 - Váljunk szét! - mutatott a három alagútra Lis.
 - Rendben. - bólintottam, majd besétálltam a bal oldaliba...

  Már legalább egy fél órája sétálhattam a koromsötét alagútban, amikor végre a végén halvány fényt pillantotta meg. Sietősebbre vettem a lépteimet, majd hírtelen kiléptem a végén. A viszonylag erős fény egy pillanatra elvakított, de ahogyan a szemem kezdett hozzá szokni egyre tűrhetőbb lett. Körös körül ezüst és átlátszó kristállyok sorakoztak, és a hatalmas terem közepén, egy ugyancsak kristályból álló emelvényen, egy üvegbúra alatt lebegett a Könnykristály. Közelebb léptem, és csak ekkor láttam, hogy az egész több teremnyi barlangot ez az apró, alig pár centi kristály világította be.
Áhitattal néztem, ahogyan lassan-körbe körbe forog a búra alatt. A cseppecske tetején egy karika függöt és azon át egy apró ezüstszál futott. Akaratlanul is kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem - hacsak az üveget is, de alig pár centire az üvegtől, meghallottam egy hangot:
 - Én nem tenném... - ritka gúnyos hang volt, és már egyből tudtam kitől származik. Pedig hiába fordultam meg, az illető arcát egy fekete kapucnis köpeny takarta.
 - Miért is nem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, az alak pedig kisé följebb emelte a fejét, így megvillantva gonosz mosolyát.
 - Ha leveszed a búrát - mutatott a tárgy felé - az egész barlang összeomlik.
 - Miért kellene hinnem neked? - most ény gúnyolódtam. Netán ilyen jó barátok vagyunk, Valeria? - az ezüst boszi levette a kapucnit.
 - Arra nem gondoltál még, hogy ez az egész egy csapda? - gúnyos volt, mint mindig.
 - Csap-da. - szótagoltam, és hírtelen köpni-nyelni nem tudtam. Az egész, csak egy áétverés lett volna...
 - Látom nem. - azt hittem lekaparom az arcáról azt a vigyort - A "drága" bátyám valamiért megszánt... ő maga sem tudta, hogy pont a csapdámba vezet téged...
Hatalmasat nyeltem, de mégis, a gombóc eltűnt a torkomból. Keith nem szánsékosan vezetett csapdába, tényleg jót akart!
 - De tutod mit? Vedd csak el... egy gondal kevesebb...
Nagyot nyeltem.
 - Nem mered, ugye? - ördögien elkacagta magát.
 - Bagoly mondja verébnek... - suttogtam, majd szembe fordultam a búrával, és egy hatlmasat sóóhajtva érte nyúltam. Megbíztam Keithben... talán túlságosan is, ahhoz képest, hogy semmit sem tudtam róla...
Még is, mikor az ujjam hozzá ért volna, nem mertem tovább közelíteni. Mi van, ha Lisnek és Rosynenak is beja esik?
 - Vedd el... - felkaptam a fejem, és a kristálybarlang, egy másik bejáratánál, hasonló köpenyben mint Valeria, ott állt Keith.
 - De hát... - suttogtam. Meg akartam bízni benne, de valami mégis vissza tartott. Talán Valeria szörnyen gonosz őszintesége?
 - Vedd csak el. - halk volt a hangja, érzelmet pedig nem lehetett kiolvasni a szeméből, amivel éppen hugát fürkészte.
Apró harc folyt a lelkemben, hogy kinek is higyjek. Végül, magam sem tudom miért, de Keith mellett döntöttem, és újból a búrára szegezve a tekintetemet lekaptam a helyéről.

  Egy pillanatra behunytam a szemem, de miután az égvilágon semmi nem történt kikaptam a kristályt, ami így már az ujjaim között fénylet. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, a kristály fénye pedig szinte csiklandozta a tenyeremet. Fölnéztem, az előttem álló ezüst hajú srácra, és győzelmi mosollyal mutattam meg a szerzeményt. Keit pedig elmosolyodott - halványan, de annál kedvesebben. Hatalmasatt dobbant a szívem, amikor megláttam a gyönyörű ezüstöslila szemeiben a kristály fényét. Állj! Mikor is lett gyönyörű a szeme?! Khm...
Hírtelen megfordultam, és amit Valeria arcán láttam az leírhatatlan volt. Ha mégis meg kellene fogalmaznom talán őszinte döbbenetnek hatott... ezek szerint a barlangnak tényleg össze kellett volna omlania? Újra Keithre néztem, immár a választ várva, de ő nem szólt semmit. Pedig tudott valamit, amit én nem.
 - Te tudtad... - suttogtam, bár a barlang kristályai felrősítették a hangomat.
Keith nem válaszolt, és még csak bólintani sem bólintott. Helyette a fújtató Valeriát nézte, aki másodperceken belül köddé vált.
 - Mutasd... - szólt halkan és felé nyújtottam a kristályt. - Nem azt... - sóhajtott, majd elkapta a másik kezem. Csak akkor vettem észre a tenyeremen a búra vágását. Keith elővett egy zsabkendőt, majd bekötötte vele. Alig, hogy végzett, szó nélkül megfordult, és elindult ugyancsak kifelé a barlangból.
Én pedig csak nagyokat pislogtam a meglepettségtől.
 - Vigyázz a kristályra... még fontos lesz! - szólt még utoljára, majd őt is elnyelte a sötétség.