Egy tündér naplója
1. rész
Mindenki tocsog a vízben

 Nos, akkor először csak pár sort az ágyán kuporgó, Britney Sandra Amelia Renée Palmer nevű lányról. Először is, ő pont hogy én vagyok. Másodszor is: éppen szobafogságban ücsörög, és magában puffog. Harmadszor pedig: a suli legutálatosabb tanulója, Tina Huckinson miatt van szobafogságban. Na de akkor véget vetek ennek az összevissza beszédnek, inkább elmesélem, hogy is volt.
 - Szóval, ti minek öltöztök be? - kérdezte egy alapból barna, de szőke melírokkal tarkított hajú, 15 éves lány, Carmen.
 - Carmen! Most nincs se halloween, se farsang! - csicseregte egy másik lány, a fekete hajú Lana.
 - Ti nem is szoktatok beöltözni év végén? Hiszen ilyenkor van minden év legnagyobb bulija! Vége a sulinak, és még csak arra se méltatjátok, hogy felvesztek egy jelmezt? - háborgott Carmen, miközben elkezdte tépkedni a dobozos narancslé szívólszájának a zacskóját.
 - Nézd, Carmen, mi is nagyon örülünk - elképzelni sem tudod, mennyire - , de van elég ünnep, amire be lehet öltözni! - csitítgatta Becca, a közülünk legfurcsább hajkoronájú lány, akinek a hajának a TERMÉSZETES hajszíne ZÖLD! Teljesen hihetetlen. Amikor megkérdeztem, hogy miért festette be zöldre a haját, elnevette magát, és azt mondta, hogy már születése óta ilyen neki. Én meg egyszerűen csak turkáltam a sült krumplimban. Lana hirtelen megszólalt.
 - Mi a baj, Lia? - kérdezte, és odacsusszant a padon mellém.
 - Áh, semmi! Csak nagyon éhes vagyok és utálom a sült krumplit... - mormogtam, miközben lepöcköltem az asztalról egy hangyát. Minden szem rám szegeződött az asztalnál.
 - TE NEM SZERETED A SÜLT KRUMPLIT? - kiáltották egyszerre kerek szemekkel, és meg csak zavartan mosolyogva oldalrabillentettem a fejemet, és alig láthatóan Lana elé csúsztattam a tányért.
 - Nem igazán... - hebegtem, és magam elé vettem a daragombóclevest, és elkezdtem rajta nyammogni, bár meg kell hogy mondjam, pocsék volt az íze.
 - Te is egy őrült fazon vagy. - nyugtázta Michael. Na igen, ő is a mi padunknál szokott enni, ő Becca barátja. Január óta járnak. Aztán ott ül még Lana pasija is, Zack, meg Carmen húga, Bianca, és Bianca pasija, Aaron. Na meg Carmen pasija is, Dave. Meg az én legjobb barátom, Jake. De mi csak szimplán barátok vagyunk, semmi több!
 - Csak irigyek, mert ők nem olyan egészségesek, mint te! - súgta a fülembe Jake, és rám kacsintott. Zavartan haraptam bele a gombócba, és közben végig Jake-et bámultam, amint a többieket csitítgatja. Milyen rendes tőle, hogy megvéd! Egyébként sem vagyok egy gyenge lány, de a többieket nagyon is érdekli, hogy mennyire irtózom a sült krumplitól. Na igen. Megtalálták a gyengepontomat: az ennivalókat. Mert hát ugye nem szeretem az olyan kajákat, amiket 2 perc alatt dobnak össze. Viszont mindenki más rajong értük, úgyhogy ebben egy nagy különc vagyok. Aztán láttam, ahogy Jake megfogja a sült krumpliját, és beleborítja az egészet a szemetesbe. Mindenki megdöbbenten nézte, aztán amikor Jake elkezdte megenni azt a vegetariánus salátát, annyira megdöbbentek a többiek, hogy mozdulni sem bírtak.
 - Nocsak, nocsak! A két kis lúzer! Amelia, nem gondolod, hogy ez még hozzád képest is cikis? - nyávogta Tina.
 - Már miért is lenne az? - húztam fel a szemöldökömet, mire Tina egy lépést hátrált. Tudja, hogy bármikor meg tudom verni, mégis állandóan piszkál.
 - Ugyan már! Jake egy igazi unalom! Még a kosárcsapatban sincs benne! - vinnyogott fülsértő hangon Tina.
 - Ez igaz, de ő ahelyett, hogy egy olyan gyerekes sporttal foglalkozna, mint a kosár, focizik és úszik is! - morogtam Tinára, mire még hátrább lépett.
 - Nyugi, nem kell felhúzni magad, paradicsomfej! - gúnyolódott. Ugye, a pirosas hajam miatt paradicsomfejnek gúnyolnak. Abban a pillanatban betellt a pohár, és felálltam. Ez egy átlagos embernél nem lett volna rémisztő, de amikor ÉN állok fel, és azért, mert TINA megint felcukkolt, akkor igenis rémisztő. Erre bizonyíték az is, hogy amint fél lábamat át tettem a pad másik felére, Tina a két majmolójával együtt nyúlcipőt húzott. Miután elhúzták a csíkot, dühösen visszaültem, és folytatódott a baráti csevely. Eddig még nem gáz, na de a másnap... Reggel éppen hogy elértem a buszt, de így is futottam rá. Azok a napok, amik így kezdődnek, mindig rosszak. Az még egy dolog, hogy majdnem lekéstem a buszt, de a suli felé a nagy rohanásban bele is léptem egy pocsolyába, és hát az én szerencsémre - mondanom sem kell - szandál volt rajtam. Úgyhogy folyt belőlem a víz, akárhová léptem. Már a suli kapujában voltam, amikor becsengettek, és még gyorsabbra fogtam, de beleütköztem az igazgatóba.
 - Hová ez a nagy sietség, kislány? - cincogta magas, vékony hangján Mrs. Misth.
 - Hát... öhm... becsengettek... - dadogtam.
 - Igen, tudom. De most vellem kell, hogy gyere. Beszédem van veled. - sziszegte. Hé, én nem csináltam semmit! De azért utánakullogtam, és beültem az egyik fotelba az asztala előtt.
 - Tina, az osztálytársad arra panaszkodott nekem tegnap délután, hogy megpofoztad. Ez igaz? - kérdezte komolyan, miközben kinyitotta naplót, arra várva, hogy beírja-e a feketét, vagy sem.
 - Micsoda?! - fakadtam ki, és felugrottam a székből. - Hozzá se értem ahhoz a libához! - Jesszus, ezt hangosan kimondtam volna?!
 - Na de kérem! - riadt meg az igazgató. Úgy tűnik, tudja, milyen hírem járja a suliban. - Az igazgató vagyok, velem beszélj tisztelettel! És ülj le.
 - Megint hazudott... - pöfögtem magamban, és annyira hátradőltem a székben, hogy kis híján hátra is borultam.
 - Tessék? - fordult felém.
 - Csak azt mondtam, hogy hazudott. Nem csináltam mást, csak felálltam, hogy megmondjam neki a magamét, de ő eltúlozta, hogy beköphessen! - borultam ki megint, és azon voltam, hogy felkapom a táskám és rohanok ki az igazgatóiból, de Mrs. Misth megállított.
 - Tudni szeretném, hogy miért mondta azt Tina, hogy megpofoztad!
 - Honnan tudnám? - nyöszörögtem, és vissszahuppantam a fotelba.
 - Ezesetben viszont kénytelen leszek mindkettőtöknek beírni egy egyest magatartásból... - hümmögte az igazgatónő, és beleírta kék tollal a naplóba az egyesemet. Amikor intett, hogy kimehetek, felkaptam a táskámat, és rohantam be a terembe. Szó szerint beestem az ajtón, mire az egész osztály rajtam röhögött, sőt, Tina még le is videózta. A tanár csak rosszallóan rámnézett, és beírta az igazolatlan negyed órámat. A nap többi része eseménytelenül telt, de délután történt egy kis probléma: amikor visszaértünk az étkezőből, minden tocsogott a vízben. A legmagasabb tanárnak kb. a mellkasáig ért a víz, a legalacsonyabb diákok pedig úszni is tudtak benne. A legfurcsább az volt, hogy amikor kinyitottuk az ajtót, nem nagyon akart kifolyni a folyosóról. Előttem állt az igazgatónő - újra - , mellette pedig Tina, és gyúnyosan mosolygott rám.
 - Nem hittem volna, hogy erre is képes vagy! - tromfolt le az igazgatónő.
 - Megint mit csináltam? - nyüszögtem.
 - Hogy juthatott eszedbe, hogy az egész iskolát elárasztod vízzel? - kérdezte idegen Mrs. Misth.
 - De én nem is! Ott ültem az udvaron az asztalunknál végig! - mentegetőztem.
 - Akkor miért nem voltál ott miután elvetted az ebédedet? - kérdezte gúnyosan Tina.
 - A mosdóba mentem ki! Már ez is tilos? - nyavalyogtam.
 - Tényleg? Pedig rajtad kívül mindenki ott volt kint, és akkor csak te lehettél! - csivitelte Tina, és ráállt egy székre, hátha azon állva nem éri víz, de tévedett, elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a vízbe! Nagyon vicces volt.
 - De én nem tudom ilyet csinálni! És ha tudnék is, nem akarnék! - próbáltam kihúzni magam a csávából, de nem sikerült. Megjegyezni tessék: ebéd közben sosem szabad kimenni mosdóba!
 - Pedig senki más nem lehetett. - mondta az igazgatónő, és eléggé úgy tűnt, hogy ezzel lezárta a témát. - Az iskola megrongálásáért pedig intő jár!
Nem igaz! Hogy lehet, hogy ugyanazon a napon kapok egy egyest magatartásból, megalázom magam az egész osztály előtt, negyed óra igazolatlant kapok és egy intőt?!

Folytatjuk...