Sakura története 3.
avagy, bál 2.0
5. rész

  Viszonylag hihetetlenül gyorsan, egy jó bő fél órácska alatt összeszedtem magam. Mivel a tavalyi nem volt a legfényesebb, és a nyáron tartott 16. születésnapomra sem emlékeztem túl szívesen, nem törődtem igazából a dolgokkal. A hajamat egy egyszerű konytba fogtam, és fölvettem a nemrégen vásárolt zöld ruhát. Igazából nem is tudom miért vettem meg. Volt egy rakatnyi ruhám...
 - Őő... Saku, te meghívtál valakit, úgyértem, a Vörösforrásból? - szólalt meg hírtelen a mellettem álló Allyson. Látszott rajta, hogy szörnyen izgul.
 - Nem. - megráztam a fejem. - Hogy őszinte legyek, még csak nem is gondolkodtam rajta. - Tényleg nem volt az eszembe... bár nem is nagyon lett volna bárkit is elhívni. Azért Aydal jót hülyülnénk.
Fölfogtam az utolsó tincset is a hajamból, ami állandóan kijött.
 - Kész! - kiáltottam fel örömmel, de rögtön le is lohadt a hangulatom, amit egy nagy sóhajtással adtam a világ tudatára. - Szerintem lassan induljunk. Mire én lejutok ilyne cipőben!
 - Hát, én valamilyen szinten hozzá vagyok szokva... Otthon sokat hordok ilyesmit.
- Jó neked! - kuncogok. Elég nehéz lenne egy ilyenben motorozni... főleg, ha Ayd vezet... - Ideje indulni, már így is késésben vagyunk!
A telefonom kijelzőjén nagyban virított, hogy már 10 perce elkezdődött a bál. Ally segítségével lassan lebotorkáltam a lépcsőn, majd megálltam az ideiglenes ajtó előtt, ami igazából csak felfűzött gyöngyöknek tűnt. Újabb hatalmas sóhajtás kíséretében átsétáltam rajta.
 - Saaakuu! - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, bár elősször nem tudtam hova tenni. Végül leesett a dolog, és egy mosollyal az arcomon megfordultam. - Szijasztok! - intettem nekik, bár közben beljebb mentem, ne pont az ajtóban álljunk meg.
Váltottam pár szót Jasmyval és Francissel, de amikor Allysonhoz akartam szólni, a vörös már szublimált. Illetve alrébbszublimált (nincs is olyan xD). Intettem a vendégeinknek, és a vörös felé vettem az irányt, végül megálltam mellette.
 - O-ott va-an... - kapta el az egyik karomat, de olysn erővel, hogy azt hittem elvesztem az egyensúlyomat ebben a cipőbe...
 - Hmm...? - éreztem, ahogy az egyik szemöldököm följebb szalad, majd megpróbáltam kiszúrni, mi akasztotta el a szavát. - Miért nem mész oda hozzá? - kérdezem egy sunyi mosoly kíséretében.
 - Saku! - hallom ismét a nevem a hátam mögül. - Nem szekáljuk Ally-t!
 - Én csak megjegyeztem! - húztam föl a vállam, majd egy ártatlan arckifejezéssel karon ragadtam a vöröset, és a kiszemelt sráchoz léptem vele. - Szija! akura vagyok, de a barátaim csak Sakunak szólítanak... ő itt Allyson, vagy Ally röviden... Vigyáznál rá, amíg ellépek inni? - hadartam ele egy szuszra, és vártam, hogy valami életjelet adjon. Végül csak-csak megkaptam tőle egy bólintást. így én egy levakarhatatlan mosollyal megpördültem, és az itókák felé vettem az útirányt.
Hírtelen olyan érzésem volt, hogy valaki figyel, és reflexből hátra kaptam a fejemet, de senkit nem láttam, aki engem nézett volna. Végül nekidőltem a pultnak, és szedtem magamnak egy pohárral a furi kék lötyiből. Szörnyen mű íze volt, bá azért nem volt olysn rossz... mint a szivecskepuding xD Annyira mű, hogy már finom.
Nagy nehezen lehúztam, és a telefonomra néztem (ami a táskámban volt). Fél 7 felé járt az idő. Végül, jobb híján elfoglaltam egy széket és fölfaltam a kaja felét. Bár éreztem, hogy egyre szorosabb a ruha, túlságosan nem izgatott a dolog. Volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan leugrálom a súlyfelesleget. Aztán úgy döntöttem, nem pusztítok tovább, így inkább a vígan táncoló Allyson felé indultam. Nagy nehezen átfurakodtam a tömegen, míg sikerült a vörös mellé állnom.
 - Elcsórhatom? - támaszkodtam Ally vállára, majd mikor a srác bólintott, a színpad felé toltam szerencsétlent. - Akkarod a nyitóbeszédet tartani? - mentem toovább az öltözőig.
 - NYITÓBESZÉD?! Erre nem kellett volna ilyen kis parpírcetliket írogatni?
 - Nem olyan nagy dolog! - nevettem, kissé hangosabban a kelleténél. - ha nem haragszol, én így öltözök át! - Csettintettem egyet. Abban a pillanatban egy szélörvény vett körül, majd mire elcsillapodott a vadiúj ruhámban álltam.
 - Dejó neked - húzza össze a szemeit, majd nekiáll belegyömöszölni magát a ruhába. - Akkor, vállalom.... de tuti hogy be fogok sőlni.... akarommondani sülni.
 - Majd átveszem akkor, jó? - kacsintottam.
 - Oks. - kacsintott vissza, majd egy óriási sóhajtás után a színpadhoz lépett, én pedig követtem. - Kedves diákok! A bál szervezése során mi kaptuk azt a feladatot, hogy adjuk  zenét a lábatok alá. Az előző egy órában lehet, kicsit unatkoztatok, bár remélem ez nem igaz, e most egy igazi koncertbe csöppenhettek. Nem is húznám tovább a szót, kezdődjön a bulii.
Hallottam némi  tapsot, bár őszintén kissé nagyobbra számítottam. Na de, majd akoncert után, nyugtattam magam, és elkaptam a gitárt. Játszottam egy pár sort az éppen eszembe jutó első számból, végül bedugtam az erősítőbe, és jöhetett a rock'n'roll. Vagyis csak a rock xD
A zenék egymást váltották: Hook me up, Untouched, Everything, Take Me On The Floor és még sok nagy kedvencem... remélhetőleg nem csak az enyém.
A koncert viszonylag pontosan, a tervek szerint 8-kor végetért. Nagy nehezen letettem a mikrofont és a gitárt, majd kifújva magam Allyhoz léptem.

  8-kor kezdődött a kívánságműsorunk, és éppen Allyson olvasta fel a cetliket.
 - Kaptunk egy üzenetet bizonyos Johnny-tól, Hogy szeretné Cansy Bradmillától a Howdy-t, és küldi egy lánynak, akivel ma táncolt... - jól láthatóan rám pillantott, én pedig felvont szemöldökkel mosolyogtam.
 - Johnny? - néztem rá sokatmondóan, és elcsórtam a mikrofont. - Akkor, hagy halljuk Cansy Bradmillától a Howdy-t, Johnnynak és a titokzatos lánynak...
Allyra néztem, és vártam a reakciót, ami egy paradicsomitisz, azaz arcvörösödés kíséretében jelent meg.

  9-re ezzel is végeztünk én pedig kezdtem érteni, miért néznek ki a sztárok hullának egy koncert után. Jó fárasztó volt...
 - Most vége kívánságműsorunknak, megkérem Sakut, hogy konferálja be a következő programot! - adta át a mikrofont, pedig titokban reménykedtem, hogy kifújhatom magam, és nem kell belelihegnem.
 - Nos, az elmúlt pár órában a mi csodás - elnevettem magam. - hangunkat halhattátok. Főleg az enyém borzalmas. Szeretnénk, ha most ti játszanátok el kedvenceiteket egymásnak, ígyhát egy jó bő, egy órás karaoke-val készültünk nektek. Át is adnám akkor a mikrofont a legelső felléőnknek. - nyújtottam a készülékt egy barnás hajú lánynak, aki örömmel fogadta el.
Lassan lesétálltam a színpadról és egy "elegáns" mozdulattal lecsöveltem a színpad mögötti lépcsőre.
 - Huhh, én kitikkadtam... - követte Ally a példám. És kiivott egy palack ásványvizet.
 - Szintén. - bólintottam, és hatalmasat nyeltem, azt remélve, visszajön a hangom. - Azt hiszem egy jó hétig nem lesz hangom... és amúgy is hihetetlen, hogy már ennyi az idő.
 - Egyetértek, nagyon elment az idő... Szerinted visszavegyük az estélyit? Mert szerintem fölösleges..
 - Szerintem én átöltözök. Kisestélyibe. Még otthonról van egy.
 - Hm, nekem nincs olyanom. Pedig egy tunika jól jönne.
 - Hát, ha följössz velem, szétnézhetsz a szekrényemben. Amit találsz és kell, a tied.
 - Ezt most nem mondod komolyan.. - képedt el, bár sejtettem, hogy a legtöbb embernél ez nem így működök. Jó-jó szerettem a ruháimat, de a fele nem állt jól nekem, és kidobni meg végképp sajnáltam volna. - Azta! Tartozok 2 tál fagyival!
Futott utánam, de én már akkorra rég a hátam mögött tudtam a lépcsőt és már a folyosó közepénél sétálltam. Elnevettem magam.
 - Anya sokat utazik, és mindenhol bevásárol, de a nagyrészét nem hordom. A legtöbbje pedig nem is áll jól, de kidobni nincs szívem. - léptem be a szobámba.
 - Értem... Jó hogy ilyen híres anyukád van, nem?
 - Néha. Sajnos emiatt keveset látom. - elhúztam a szám. Szerettem anyát, és tényleg sajnáltam, hogy iylen keveset láthattam. Bár, végülis én is othhagytam őket. Jó, persze, iskolába mentem csak, de akkor is. - Válogass! - nyitottam ki a szekrényem ajtaját.
 - Azta... Neked egy egész boltra való van... Szerinted ez jól áll? - vette el a mályvaszínűt.
 - Persze. Jól áll a hajad színéhez. Ez pedig az enyém. - követtem most én a példáját, és kivettem a kedvencemet. Mindig is szerettem a fehéret. Az mindenhez ment.
 - Azta... Ez gyönyörű.. - próbálta beletuszkolni magát a ruhájába. - Nagyon jól áll rajtad.
 - Köszi. - mosolyogtam, és csettintettem. A ruha ismét átváltozott. Áldottam érte a lánOkat, hogy megtanították nekem. - Na, akkor én magadra hagylak, jó? Majd lent találkozunk! - intettem neki, majd magára hagytam.
Szépen lassan, öreganyós tempóban visszacsoszogtam a bálterembe, remélve gy kis pihenőt, de helyette más jött. xD
 - Saku, eszméletlenek voltatok! - futott nagyban felém Jasmy. - Nagyon jól szórakoztam!
 - Örülök! Bár azt hiszem egy kicsit elfáradtam, és egy jó hétig be leszek rekedve...
 - Hát azon nem csodálkoznék... Ally?
 - Öltözködik. - mutattam a szobám felé.
Jasmy bólintott, én pedig illedelmesen intettem neki, és elindultam némi frisslevegőért. A tüdőm hálásan köszönte meg az ajtó felé egyre tisztább és hűvösebb levegőt. Lassan kiynitottam az épület főkapuját, és csöndben kisétálltam a holdfénybe. A szellő lágyan fújdogálta a ruhám anyagát, én pedig szinte már kezdtem dideregni, de mégis jólesett a csönd. Vagyis, viszonylagos csönd. Még ide is hallottam a dob döngését.
Lassan behunytam a szemem, és a hold felé forfdítca az arcom, hallgattam az éjszaka zörejeit. Aztán hírtelen furcsa érzés futott rajtam végig, mindha nem lennék egyedül. A szemem hírtelenséggel pattant fel, és abban a pillanatban meg is láttam őt.
Háttal állt nekem, nem láthattam az arcát, mégis tudtam, hogy ő az. Ezüst, szanaszét álló haját ugyancsak fújta a szél, ahogy az én ruhám kapott belőle. Közelebb léptem egy lépést, de többet nem. Magam sem tudtam eldönteni, hogy mit akarok. Talán, hogy észrevegy, hogy itt vagyok?
Hírtelen egy sikítás szelte át a levegőt. Ilyedve fordultam meg, de pár pillanat múlva, visszanéztem a srác helyére. Pontosan, a helyére. Mert már csak az maradt utána.
Egy pillanatra ledermedtem, de végül rohanni kezdtem a sikítás felé.
Végigrohantam az aulán, végig egy jó pár folyosón, amikor megtaláltam: egy hatalmas emberekből álló gyűrű szegélyezte az egyik lépcső alját. Nagy nehezen átfurakodtam a báliruhás tündérek között, de a látványtól kissebb sokk jött rám. Nem sokba tellett, hogy fel ne sikoltsak.

Folytatjuk...