Hírtelen egy sikítás szelte át a levegőt. Ilyedve fordultam meg, de pár pillanat múlva, visszanéztem a srác helyére. Pontosan, a helyére. Mert már csak az maradt utána.
Egy pillanatra ledermedtem, de végül rohanni kezdtem a sikítás felé.
Végigrohantam az aulán, végig egy jó pár folyosón, amikor megtaláltam: egy hatalmas emberekből álló gyűrű szegélyezte az egyik lépcső alját. Nagy nehezen átfurakodtam a báliruhás tündérek között, de a látványtól kissebb sokk jött rám. Nem sokba tellett, hogy fel ne sikoltsak.

Sakura története 3.
avagy, a titkos folyosó
6. rész

  Ally a földön feküdt... eszméletlenül. A szívem háromszor gyorsabban vert a kelleténél, és kidhíján már hallottam a dübörgését. Mégis, csak csöndben, tátott szájjal legugoltam hozzá.
 - Hozz egy vödröt, és egy kis vizet. - intettem a srácnak, aki nagy valószínűséggel Johnny lehetett. Párperc múlva megérkezett a kért dolgokkal.
Locsoltam egy kevés vizet az arcára, amitől a vörös szinte fölpattant.
 - BOSZORKÁNY! - urott fel, nagyra nyitott szemekkel. A tömeg zúgolódni kezdett.
Lassan hátrébb húzódtam, ugyanis Ally kishíján lefejelt.
 - Boszorkány?! - hallottam a körülöttem lévők pletykálkodását, bár kishíján azthittem kiütöm mindet. Még elég tisztán bennem élt, amikor én voltam a pletyka tárgya. Mégis, szó nélkül fölálltam.
 - Ő? - kérdeztem, szinte érzelemmentes hangon, amin én magam lepőstem meg a legjobban. A tömegre néztem, ahol újra elsuhant az ezüst színű hajat, majd nyoma veszett.
 - Nem, most nem Ő. - állt fel, de összecsuklott, így épphogy Johnny el tudta kapni. - Tejfölszőke haj, piros tincsekkel, és vérvörös szem.... ez nem Ő. - suttogta.
 - Nem, tényleg nem. - bólintottam, d emég mindig ugyan azt a pontot néztem a tömegben. - Jól vagy? - kaptam el a szemem, és Ally kezét keztem el kutatni, sérülések után.
 - Igen, azt hiszem... - nézett ő is a kezére - Az a valami teljes erőből lelökött... ekkor láttam az arcát.
 - Szó szerint a kezével lökött, vagy használta az erejét?
 - Szemben álltam vele, de nem láttam, csak mikor lelökött. A két kezével. Bőrkesztyű boríthatta...
Bólintottam. Ismét.
 - Utána kell néznem. Ha eggyütt van Vele. - Valeriával. - Akkor nem véletlenül téged lökött le. - megráztam a fejem. - És amúgyis kérdeznem kell valamit, de nem szeretném a tömegbe...
 - Akkor szerintem menjünk ki egy picit... - nézett az udvar felé.
 - Rendben. - vigyázva rá, ALly nehogy elessen kitámogadtam az udvarra.
 - Mit szerettél volna kérdezni? - Ally nekitámaszkodott az iskola falának.
 - Igazából nem is kérdés, inkább egy kis történet... - elgondolkodva néztem a sötétet. Olyan békésnek tűnt. Túlontúl békésnek. - Azt már mondtam neked ugye, hogy én már egy éve jártam ide?
 - Igen mondtad.
 - Tavaly év elején "ismerkedtem" meg Valeriával elősször. - annyi gúnnyal mondtam az "ismerkedtemet" amennyivel csak tudtam. - aleria éppen az Alfeai könyvtár lezárt részlegén kutatott valami után. Én voltam az egyetlen aki látta, és akárkinek elmondtam, mindenki azt mondta, lehetetlen, hogy egy boszorkány észrevétlenül az Alfeába szökjön, még az igazgatónő is azt mondta, hogy örül neki, hogy elmondtam, de szinte lehetetlen. Azután pár napig csak a könyvtárt búlytam, még órára sem mentem be... Az egyik este, amikor véletlenül tovább maradtam bent, mint szoktam, a zárolt részlegnél egy fiút találtam. Meg sem próbálta tagadni, hogy a zárolt részlegről kell neki valami, sőt, ő maga mondta. Azt a fiút Keith-nek hívták, és mint kiderült Ő Valeria bátyja. Ma, láttam itt őt megint...
 - És erre mit kéne mondanom? Csak nem tetszik? - kacsintott rám, amitől én rögtön paradicsomitiszt kaptam.
 - Mi? Nem.. dehogy! - az összes vér az arcomba tódult. - Csak valamiért egy kicsit tartok tőle, hogy rosszban sántikál... fogalmam sincs. Nincs miért okom megbízni benne, főleg azután, hogy Valeriának, a világ egyik leggonoszabb boszijának a bátyja. - megráztam a fejem. - Csak gondoltam jobb, ha tudsz róla. És ha megkérhetlek bizalmasan kezeld... még az igazgatónőnek sem mondtam el...
 - Nem mondom el senkinek. És ha látok egy különösen viselkedő fiút, majd értesítelek.
 - Éppen ez az, hogy nem viselkedik különösen... csak, mintha egy meghívott lenne... - sóhajtottam. Jó hangosat. - szerinted is paranoiás vagyok? Neked sem furcsa, hogy pont az Alfea titkos részéről kell nekik valami?
 - Miért lennél paranoiás? Abszolút megértem, hogy aggódsz... De igen. Elég furcsa... miket találhatnak a zárolt részlegben? Milyen könyvek vannak ott?
 - Fogalmam sincs. Furi lenne, ha odaálnék Faragonda elé, hogy: "Igazgatónő, milyen könyveket tárolnak az alfeai könyvtár zárolt részébe? - elkuncogtam magam, ahogy elképzeltem a helyzetet. - És szerintem Faragondán kívül nem sok mindenki tudhatja... De, mindegy. Mennyünk vissza, szerintem még a bál végére beérünk... Márha ezek után van kedved mnég táncolni...
 - Hát... Van kedvem, csak nem hiszem hogy lenne kivel :/ Johnny biztos már elment. Jó emberismerő vagyok. Hidd el, inkább hagyna itt, minthogy kár essék a becsületében...
 - Te megbuggyantál! - óvatosan Ally fejére ütöttem. - Kiaggódta a lelkét is, amikor leestél a lépcsőn... - mosolyogtam, hátha ez jobbkedvre deríti.
 - Az lehet. De utána valahogy éreztem, hogy meghátrál. Meg mesélt is, hogy őt mindenki vagánynak hiszi. Repítene egyet az egóján, ha másnap arról csámcsognának, hogy láttak vele. Hidd el, nem buggyantam meg... - félrenézett. - ade, biztos van rajta kívül más is bent! - kacsintott újból.
 - Ó, abban biztos lehetsz! - nevettem, jó hangosan.
Ally láthatóan jobban érezte magát, és visszatért a szín az arcába. Lassan visszabandukoltunk a terembe, és Ally olyan könnyedséggel rázott le, hogy az hihetetlen. Biztosan gyakorlata van már benne >.<
Minden esetre, ahogy megjelentem a táncparketten, Amy rámszállt, hogy segítsek neki lekoptatni valakit. Mintha nekem szükségem lett volna bármi ilyesmire az évek folyamán. xD Éppen egy forgást kíséreltem meg, amikor megakadt a szemem egy tejfölszőke, melírozott hajon.
 - Amy, ne haragudj, kiszáradtam. Iszok pár kortyot, és már itt is vagyok! - Amy bólintott, én pedig Ally felé, illetve a koktélospult felé szaladtam.
 - Mi a gond? Láttál valamit?
 - Nagy valószínűséggel a boszorkányt, aki lelökött... - Keithel az oldalán. Persze, ezt nem kötöttem az orrára.
 - Hol? - pattan föl a székről, miközben körbepásztázza a terepet.
 - Ott! - mutattam a látottak irányába. - De lehet, hogy tévedtem, és csak hasonlít rá...
 - Ő... ő volt az... - Ally olyan hirtelenséggel zuhant vissza a székbe, hogy alig bírtam elkapni a karját.
 - Maradj itt, utána megyek! - kiáltottam, és olyan sebességgel iramodtam neki, mintha egy nike edzőcipő lenne rajtam, nem egy tűsarkú.
Végigfurakodtam a tömegen, eldalolászva 50 bocsi és bocsánatot, míg megérkeztem az említett helyre, ahonnét egy ajtó vezetett ki. Kinyitottam az ajtót, és hatalmas slungal szinte berepültem a sötét folyosóra. Hírtelen végigfutott a hideg a hátamon, és kissé ingoványos térdel indultam meg a folyosón, aminek a végében két vérvörös szembár világított.
Végül nagyot sóhajtottam. Volt már életembe dolgom egy pár hátborzongató dologban. Na, ez azok közé tartozott.
 - Ki vagy? - kérdeztem a már közelebb álló boszorkát.
 - Pont neked fogom elmondani, te kis... tündérke.... - óriásit kacagott. - Miért jöttél ide? Tudod, hogy te járod meg...
 - Hmm... akkor még egyszer kérdezem... Ki vagy te és mit akarsz?
 - Bátorkodunk, bátorkodunk? Diane vagyok. És hogy mit akarok? Amit általában minden ép elméjű boszorkány.... A tündérek végleges bukását. Viszont van más is... - kirázott egy tincset a tekintetéből. - És ezt miért mondom el neked? - kinyújtotta az ujját, majd hirtelen meggyulladt egy fáklya. - Mert nem jutsz ki innen! - mosolyodott el gonoszul a mostmár teljes egészében látható boszorka. Piros tincseit szemébe lógatva birizgálta göndör, tejfölszőke haját. Két hegyes szemfoga most is kilátszott. Tűsarkúja kopogott a fényes kövön. Neccharisnyáját fekete fátyol takarta el. A kezein bőrkesztyűt viselt. Vörös tekintetét arám szegezte, majd lehúzta bal kezéről a kesztyűt. Feketére lakkozott körmeit előre meresztette, pontosan rám. Hírtelen elkapott a szédülés, az émejgés és a fejfájás iszonyú keveréke. - Érzed már? - vigyorgott.
Igen. Mondani akartam. De nem szólaltam meg. Helyette a fejemhez kaptam, és olyan erősen szorítottam ahogy tudtam. Éreztem, ahogy elvesztem az egynesúlyomat, így hátradőltem, szerencsémre pont a falnak.
Aztán hírtelen abbamaradt. Elősször nem akartam elhinni, de végül a kíváncsiságom győzött, és egyik szememet kinyitva meredtem a sötétre, ahonnét éppen egy alak lépett ki.
 - Keith... - suttogtam, talán a meglepettségtől. Bár, igazán hozzászokhatnák már.
 - Úgy gondolod? - pillantott a mellé álló fiúra, majd visszahúzta a kesztyűt a kezére. - Akkor jó. Intézd el te. De nem én fogok kikapni Valeriától... - Mondta vérig sértetten a boszorkány, majd eltűnt. Szerencsére.
Keith egy ideig, a Diane nevezetű boszi hűlt helyét nézte, majd rám emelte a tekintetét, és közelebb lépett. Én pedig vele szinte egyszerre léptem hátra, illetve csúsztam hátra egészen a valaha ajtót rejtegető falig. Végül Keith pár lépésre megállt előttem, és átnyújtott valamit. Elvettem.
 - Azt hiszem ez a barátnődé volt... - kíváncsian vettem át. Egy táska volt, egy kézitáska. Aminek nem volt teljesen behúzva a cipzárja. Egy nyaklánc, vag karkötő vége lógott ki belőle.
 - Köszönöm. - fölnéztem az előttem állóra, de ő csak csukott szemmel állt. Teljesen nyugodt volt. Hát, persze.
 - Vigyázz jobban! - bökte szinte már csak úgy oda nekem, és ahogyna Diane, ő is eltűnt a sötétben.
Hatalmasat sóhajtottam, megnyugodva, hogy vége. A hátamat szörnyen nyomta valami, és meglepődve vettem észre, hogy az egy kilincs. Lenyomtam, mire az újból megjelenő ajtó kinyitódott.
 - Jajj de jó hogy itt vagy! - vágodott abban a pillanatban a nyakamba Ally. - Nem esett bajod?
 - Nem, jól vagyok! - öleltem meg. - Azt hiszem ez a tied. - nyújtottam át a táskát mosolyogva.
 - Azta! Már mindenhol kerestem... Köszi! Hol találtad meg?
 - Keith találta meg, velem csak elküldte... - sóhajtottam. - Azt a boszorkányt... aki, téged.... szóval őt, Dianénak hívják. És úgy tűnik szövetségesek Valériával.
 - Honnan tudtad meg?
 - Ő maga mondta. - elnéztem Ally válla fölött. - De azt hiszem, Valeria a főnök. Legalábbis valami olyat mondott, hogy "De nem én fogok kikapni Valériától..."
 - Azta... te találkoztál vele? Nem semmi. Amúgy "belőle" kinézem, hogy ő irányít.
 - Aha. Érdekel az egész történet? - néztem vissza rá.
 - Naná! - bólintott egy óriásit.

Folytatjuk...