Az igazgatónő bólintott, én pedig közelebb léptem, a nyomomban Allyvel.
 - Nézd csak meg ezt a képet... - elvettem, és a fényképre bámultam.
 - Aiko? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

Sakura története 3.
avagy, mi kerestük a bajt...
  8. rész

 - Ki az az Aiko? - kérdezte Ally, szinte alig hallhatóan.
 - Édesapám eltűnt húga... - közelebb hajoltam a képhez, amin egy, szinte fiatalkorú nő mosolygott. - Ez mikor készült?
 - 20 évvel ezelőtt...
 - 20 évvel... - gyorsan átszaladtak a fejemen a számok. - Az azt jelenti, hogy durván 12 évvel azelőtt, hogy apa meghalt...
 - Az durva... Milyen fiatal volt... - egyetértettem. Bár az ember örökké azt érezné, hogy túl korán volt még egy ilyen halál, nem?
Egy bólintás után eltettem a képet.
 - Egyes hírsztelések szerint látták ismét... - a zsebemre mutatott, amiben a nemrég elrakott kép lapult. - ... vigyázz jobban! Ami pedig a folyosót illeti, a túlzott kiváncsiság, lehet, hogy képes kinyitni... majd megnézetem.
Újból bólintottam. Most hogy jobban belegondolok, csoda, hogy még nem szakadt le a fejem a bólogatástól. Egyértelmű volt: az igazgatónő szerint lezártuk a témát.
 - Köszönjük igazgatónő... - szólalt meg hírtelen Ally és elindult kifelé az irodából. Egy kis fáziskieséssel meghajoltam, és követtem a vöröst. - Látták apukád eltűnt húgát? Ez fantasztikus!
 - Nem teljesen... - elindultam a folyosón, bár nemtudtam hova megyek. - Apa naplójából kiderült egysmás... szerintem ő volt az áruló... márpedig ha, igen.... - abban a pillanatban felgyulladt a villanykörte a fejem fölött... szinte már hallottam a kattogást. - Allyson! És ha Aiko irányítja Dianét?
 - Tényleg... Istenem... És erre nem is gondoltam...
 - De, hogy a manóva tudnák kideríteni? Állítsunk be hozzájuk, hogy "Szia, az eltűnt rokonomat keresem. Véletlenül nem ő mondta neked, hogy nyírj ki?" - Ally hangosan elnevette magát.
 - De, pont így kéne... Talán valahogy ki kéne deríteni, hogy Diane a Felhőtoronyba jár-e, és ebből már lehet kiindulni.
 - Jó ötlet. Küldök egy SMS-t Jasmynak. Remélem észreveszi. - előkaptam a készüléket és gyorsan bepötyögtem az üzenetet. Még szeinte el sem küldtem amikor csipogni kezdett.
 - Talán Jasmy visszaírt! - ránéztem, majd megnyitottam a levelet, amiben egy jó pont volt: "Ide jár!"
 - Nos, akkor könnyebb dolgunk lesz, mint gondoltam. Még azt kéne megtudni, hogy melyik az ő szobája. Oda tudnánk teleportálni, mondjuk, egy kis kamerát, hogy kifigyelhessünk mindent. Magunkat odateleportálni azért kockázatos lenne, mert lehet, hogy az orra előtt kötünk ki...
 - Nem tudom... de félek, ha csak simán egy kamerát kap, az visszafelé sül el... - megráztam a fejem. SZörnyen kételkedtem a dologban. - Minden esetre, azt hiszem beszabadulok a könyvtárba. Utána nézek a "Maloni" családnak. Bárcsak tudnánk Diane családnevét is.
 - Hidd el, kinyomozom. Valahogy hozzá kéne jutni a Felhőtorony diáklistájához... Ott biztosan szerepel a családneve. - kacsintott rám.
 - Újabb kirándulásra célzol? - kacsintottam vissza, hogy értem a célzást.
 - Pontosan! - akkorát ugrott, hogy azt egy kosaras megírigyelhetné. - Szerintem csak én megyek át a Felhőtoronyba, elvégre, nem szeretnélek bajba keverni. Te is addig hasznossá teheted magad, és utána kereshetsz Valeriának.... vagy valami ilyesmi...
 - Ki akarsz hagyni a buliból, mi? - elnevettem magam, mikor rájöttem, ez szörnyen olyan volt, mintha Ayd mondta volna. - De, komolyan. Nem mész sehová egyedül.
 - Jó, hogy a tündérnek vannak néha ilyen barátai, mint te. Én ma délutánra terveztem, hogy szertenéznék, de így inkább te döntsd el. - valahogy földobott a dolog, hogy a barátjának nevezett.
 - Tökéletes a mai délután.
 - Remélem, elinvitálhatlak a szobámba egy kis tervezgetésre. Hiszen itt a folyosónak is füle van. - kacsintott ismét, bár nálam jobban kevés ember tudta (én esetemben tündér xD), hogy milyen hatalma van a pletykáknak.
 - Rendben. - Ally beinvitált a szobájába, én pedig szíves örömest tettem meg. - És, hogy kezdjük?
Ally lehuppant egy nagy piros fotelba.
 - Valahol ott, hogy hogyan közelítjük meg a Felhőtornyot. Talán az erdőn kéne átvágni, ott kevésbé vagyunk feltűnőek...
 - Rendben. - én is leültem... jó, lehet, hogy a padlóra, de... - De szerintem nem a Felhőtoronyban tartózkodnak, hanem van egy relyteghelyük... van ötleted merre lehetnek?
 - Mit szólsz az erdőhöz?
 - Lehet, de ott nem hiszem, hogy megtaláljuk őket... elég nagy... főleg, ha nem is repülhetünk... túl könnyen kiszúrnának minket.
 - A tónál? Mondjuk... a könyvtár titkos részlege? Tudom, igen idióta ötletek...
 - Mit mondtál utoljára? Ez az! Már csak meg kell tudni, hogyan juthatunk be...
 - Dianének teleportációs ereje lehet, Valéria pedig csak simán besétáll...
 - De mi nem tudunk teleportálni. És be sem sétállhatunk... azt kellene megtudni, Keith hogy jut be...
 - Kérdezzük meg tőle. Azt mondod majd neki, hogy a tananyagodhoz kell valami, és szeretnél segítséget kérni. A Vörösforrásba jár?
 - Már nem. És nagy valószínűséggel csak akkor találjuk meg, ha ő keres minket...  - elhúztam a számat. Kishíján olyan feladatnak tűnt a dolog, mint arra megkérni, hogy segítsen megkeresni a mikulást.
 - Állj! Te nem tudod megkérdezni a szelet? Úgyértem, lehet hogy hülyén hangzik, de talán a szél tud valamit. Ha nem, akkor szélcsendes területen van.... vagyis, azthiszem...
 - Értem mire gondolsz... Nem tudom, még sosem próbáltam. De végülis próba cseresznye, nem?
 - Ahh, a cseresznyét ne is emlegesd.... nagyon beettem vele... - mutatott a hasára, bár nem teljesen értettem a dolgot, de ráhagytam. - Akkor, figyelembe se vedd az előbbi mondatot, és szerintem próbáld meg.
 - De akkor olyan helyen kell megpróbálnom, ahol nem hallom a környezet zaját... bár, hogy így belegondolok az szinte lehetetlen... ha másnem, a madarakat hallani fogom...
 - Hol nincsen semmi, ami bezavarhat... Fürdőkád.
 - És nyissam ki az ablakot, vagy tegyük ki a fürdőkádat az Alfea udvarára?
 - Talán a fürdőkádat kivinni könnyebb lenne, mint az ablakot kinyitni... - nevetett egy nagyot. - Szóval valószínűleg az ablakot kéne kinyitni valahogy...
 - Azt hiszem egy kis madárcsicsergést még ki tudok zárni a fejemből... ha addsz egy térképet, akár most is megpróbálhatom. - böktem az ablak felé. Valahogy a kádnak túlsok értelmét nem láttam.
 - Talán a Tájismereti-Atlaszom jó lesz! - bányászta elő, majd a kezembe nyomta a füzetszerűséget.
 - Köszönöm.
Az ablakhoz léptem, és kinyitottam. A párkányra tettem az atlaszt és behunytam a szemem. Koncentráltam, olyan erősen, ahogy csak tudtam. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de nagy nehezen sikerült kizárnom a fejemből a madárcsicsergést. De sajnos mást sem hallottam. Csalódottan kinyitottam a szemem, és a térképre néztem. Legnagyobb döbbenetemre az ujjam egy barlang helye fölött maradt.
 - Szélcsendes terület... gondoltam, hol máshol, mint egy barlangban. Valahogy oda kéne jutnunk... - a szája elé tette az ujját, mint aki nagyon gondolkozik, majd elkiáltotta magát. - Tényleg! Kiskoromban, ki akartam nyomozni, hogy mit kapok a szülinapomra. A barátnőmmel kerekedtem fel, aki ismerte azt a kisfiút, aki tudta, hogy mit kapok. Viszont én nem ismertem. Így eljátszottam az eltévedt kislányt, és hogy segítsen nekem, meg minden. Persze véletlen találkozott össze utána a barártnőmmel, akinek elmondta, mi lesz az ajándékom. És végülis mégsem tudtam meg. Mert a barátnőm nem árulta el.... - durcás arcot vágott.. ami azért szörnyen cuki volt xD. - De ez persze más tészta.
 - Ömm... akor ha jól értelmezem Keith jóhiszeműségére akarsz alapozni? Ha te játszod az eltévedt "kislányt", attól még kétlem, hogy engem beavatna... - furán néztem a lányra és azon gondolkodtam, fölfogott-e egy szót is abból, amit meséltem neki. Még mindig nem tűnt túl bíztatónak, hogy segít megkeresni a Mikulást...
 - Én pedig hiszem, hogy elmondja. Nem is azt kérdeznéd, hogy "Keith! Na most azonnal mondd el nekem hogy hogy jutsz be a Titkos részlegbe és mit csinálsz ott!", hanem mondjuk arra hivatkoznál, hogy "Keith! A tananyagomhoz kéne valami infó, és te már jártál a zárolt részlegben, nem tudnál segíteni, hogy hogyan tudnék oda bejutni?".... érted. - Nem. Nem értettem.
 - Hú várj, én már belezavarodtam... ha Keith egy barlangban van, nem messze innen... akkor honnét tudjuk, hogy a többiek nincsennek vele?
 - Köszi, hogy megtöröd ezt a kis idilli pillanatot... - elnevette magát. - Lehetetlennek tűnik. De nekünk lehetséges. Ha nagy gáz van, visszapörgethetem az időt, és fel tudunk készülni a dolgokra. A lényeg, hogy bármi is legyen, meg lehet oldani. - jól hangzott, de féltem, hogy tényleg nem más, mint jól hangzó szavak.
 - Aham. - bólintottam. Nem volt túl meggyőző. - Hogy jutunk a barlanghoz?
 - A szárnyunkon, nem? - leüült mellém a földre.
 - Rendben. Indulhatunk is, nem?
 - Pont amikor leültem... a sors iróniája.. - nevetett, de fölkellt. - Persze, mehetünk.
Kisétálltunk az udvarra, és nagy nehezen, de sikeresen kiosontunk a nyitott kapun, majd az erdő széléhez érve átváltoztunk, és a földhöz közel repülve kerestük a barlangot.
 - Megvan! - mutattam egy fekete lyukra a sziklafalban, és azzal a mozdulattal leszálltam és visszaváltoztam. - De én még mindig kételkedem benne, hogy bármit is mond...
 - Higgy nekem. - szállz mellém, és ő is átvedlett. Olyan hírtelenséggel vágott "ijedt kiscsaj" fejet, hogy azt bármelyik színész megírígyk elhetné. - Szurkolj! - suttogta, és eltúnt a barlangban.
Sejtettem, hogy nem lesz jó vége, és ha ki nem is nyírják, de Keith úgy leoltja, hogy az csak na. Álltalában imádtam amikor igazam volt. Na, ez nem tartozott azok közé.
 - Ally! - visítottam, és a lány után szaladtam. Kezdtem szörnyen aggódni érte, de mielőtt elértem volna hozzá, valami hírtelen nekemjött (nem én mentem neki, érthető? xD), én pedig cserencsésen visszapattantam (Gumifa xD Visszapattan róla az ütés xD by: Jungel George xD) - Bocsánat... - suttogtam, még mindig csukott szemmel, de kezdtem azt érezni, hogy lehet, hogy egy kő volt az...
 - Mi van itt? Kint áll még egy kommandósosztag is, vagy mi? - hallottam a nagy valószínűséggel előttem álló, bunkó srác hangját. Aki történetesen nem volt más, mint Keith. Na bumm.
 - Én is ürülök neked! - dörmögtem az orrom alatt. Valahogy sejtettem egy ilyenre, mégis lehúzta a hangulatomat rendesen. Lassan föltápászkodtam és leporoltam magam. Kissé zsibbadt a hátsófelem, de nem szóltam egy szót sem. LEgalábbis amilyat.
Az előttem álóra néztem, aki kifürkészhetetlen tekintettel meredt még mindig rám. Márpedig bennem egyre följebb ment az a bizonyos pumpa, és a kezdeti bizonytalanságot elöntötte a düh.
 - Szerinted direkt mentem neked?! - tettem fel egy költői kérdést, de ahogy Allyra néztem a dühöm szertefoszlott. - Jól vagy?
 - Persze. És te? Te picit nagyot estél..
 - Á, annyira nem volt szörnyű... - elnevettem magam, ahogy a bénaságomra gondoltam.
 - Mit akartok? - Keith hangja szilánkokká törte a hangulatomat. Ismét. Ránéztem, de nem mondtam semmit. Egyenlőre.
 - Igazából eltévedtünk. És én voltam olyan bátor, és bejöttem ide. Talán a barátnőmet ismered.... Jut eszembe, meg szeretett volna tőled kérdezni valamit... - sejtettem, hogy nem fog válaszolni, de már az is csoda volt, hogy bólintott. Hihetetlen! Bunkó alak... - A tanulmányi anyagunkhoz kéne egy könyv, amit az egész könyvtárban nem találtunk meg. Arra gyanakszunk, hogy a zárolt részlegben lehet, de nem tudjuk, hogyan lehet oda bejutni. Esetleg nem tudnál segíteni?
 - Nem. - Keith újra a barlang falát kezdte nézni. - s most jobban tennétek, ha eltűnnétek innen.
Közelebb léptem hozzá, és igazából nem tudtam mit akarok jobban: megpofozni, vagy leordítani a fejét. De nem szólaltam, meg. Tudtam jól, ha egyszer kinyitom a szám, ömleni fog belple a szó. Aztán lassan lecsitultam, amit egy jó nagy sóhajtás rendbetett.
 - Bunkó. - adtam a srác tudatára a gondolatom.