Sakura története
avagy, egy váratlan szövetséges
24. rész

  Újabb hónapok teltek el, és a világ lassan kezdett ébredezni, még itt Magixben is. A virágok még színesebben pompáztak, mint valaha, a madarak éneke pedig a legszomorúbb szivet is fel tudta vidítani. Az életem szinte tökéletesnek látszott. A lányokal immár Lydyvel kiegészítve minden nap együtt reggeliztünk, nevetgéltünk, tanultunk. Sokszor Lydia segített megérteni az anyagot. Időközben még azt a tényt is sikerült elfogadtatnom velük, hogy ismétlem az évet. Ayad minden nap beszéltem telefonon. Sőt, volt amikor egy nap többször is. Amikor éppen volt egy kis szabadidőm hétköznap, vagy a könyvtárban töltöttötem, vagy az udvaron, illetve néhanapján meglátogattam Faragonda igazgatónőt. Anyával és Youkival minden héten beszéltem, Larának pedig megüzentem, hogy a nyári szünetre visszatérek, és mindent el fogok mesélni.
  Tehát az életem tökéletes volt. Egyhangú, monoton, de tökéletesen boldog abban a pár hónapban. Valeria már egy jó ideje nem hagyott életjelet sem maga után, és Keith sem... bár az utóbbit jobban bántam. Szigorúan csak amiatt, hogy kikérdezzem honnan tudott annyi mindent rólam!
  A hercegnői létet viszont nem tudtam elfogadni, hiába közeledett egyre vészesebb a 16. évfordulóm. Pedig szegény Rosyne és Lydia hogy próbálkozott! De semmi... tehetségtelen voltam. Még kiképzést is nyújtottak nekem, de csak a pincérnői állásból szerzett tapasztalataimat tudtam kamatoztatni. Aztán jöttek a "hogyan táncoljunk" órák, amin álltalában szereztek nekem egy táncpartnert Lis személyében, aki legnagyobb sajnálatomra még jól is csinálta. Még a hajamat is kontyba kötötték, de egy két hajtincs mindig kifurakodta magát. Az etikett sem ment, és a "köszönöm" és "szívesen" szavakat is csak japánul voltam hajlandó kimondani. Már a végén csak röhögtünk a dolgokon, Lydy pedig angyali mosollyal rám hagyta, mondván az emberek jobban szeretik azokat az uralkodókat, akik olyanok mint ők.
  Még kora tavasszal kaptam Lydytől egy mini cseresznyefát, ami ekkorra már szépen virágzott. Aznap is egy meleg és unalmas nap volt. Ebéd után magamra kaptam egy szép cseresznyevirágos maxiruhát, egy szandált és egy táskát, és magixi bevásárlótúrára indultam. Vettem egy pár új ruhát, cipőt meg kiegészítőt, ettem egy keveset és vidáman sétálltam a város utcáin. Rá kellett jönnöm, hogy a verseny óta elég sok mindenki köszönt rám, én pedig jobb dolgom híján mindenkinek mosolyogva visszaköszöntem. Vettem még egy fagyit, majd leültem a főtér szökőkútja szélére, és az új telefonomat kezdtem babrálni. (a versenyek nyereményéből futotta újra.) Amy és Bess éppen egy közös bájital projekten dolgoztak, Lydy Faragondával tartott nagygyűlést, Rosyne pedig List befogva a ceremóniám előkészületein dolgozott, és nem engedték, hogy ott legyek, mondván ez meglepetés.
  Tehát nem volt mit tenni, egyedül töltöttem a napot. Reggel már beszéltem Aydal is, úgyhogy már azt is kilőhettem. Végül úgy döntöttem benézek egy-két helyre, köztük azzal az aranyos kávézóval ami a sarkon volt. Lassan fölálltam, leporoltam magam, majd mosolyogve elsétálltam az ajtóig, és bementem. Belülről legalább olyan izlésesen volt elrendezve, mint kívülről. Vettem magamnak egy kapucsínót, majd a bárrészleghez leülve, egy napilapot olvasgatva eliszogattam. Igazából nem sok minden ragadt rám az újságból. Néhány név, mint a "Ferrer"... bár már nem tudtam hova kötni. Az ajtó hírtelen kinyílt, és belépett valaki rajta, aki pont mellém lépdelt és leült oda. Óvatosan oldalra sandítottam. Egy-két évvel volt nálam idősebb a srác, kusza fekete haja volt és kék szeme. Olyan égszinkék mint Lydynek. Rámnézett, majd elmosolyodott.
 - Sakurának hívnak ugye? - felhúztam a szemöldököm és felé fordultam.
 - Ismersz valahonnan, vagy csak könnyű kitalálni? - néztem nevetve az öltözékemre. Ő is elmosolyodott.
 - Emlékszem rád a versenyről.
 - Ó, vagy úgy! - böktem felé. - Akkor nagyon jó memóriád lehet, mert én a saját vetéjtársaimra alig emlékszem!
 - A hugommal harcoltál az utolsó körben. - kissé félrenyeltem, de egy pár köhigcsélés után rendbejöttem.
 - Vagy úgy! Nem is hasonlítotok...
 - Nem úgy volt, hogy nem emlékszel? - elkapott, úgyohgy csak elmosolyodtam. - Csak féltestvér.
 - Á, vagy úgy! - tettem egy hatásos muzdulatot a kanalammal. - És, mit érdemel a bűnös?
 - Hmm... - láttam rajta, hog ymár rég kitalálta, csak játsza - mit szólnál mozihoz este? Persze szigorúan baráti alapon. Gondolom van barátod... - gondolkodtam rajta, hogy rá mondjam-e, de amint beugrott Keith képe, le is lohadt az arcomról a mosoly... szörnyű ízlésem van, az tény.
 - Talán. - gúnyosan és rejtélyesen elmosolyodtam. - De a moziban benne vagyok. Úgyis halálra untam magam.
 - Akkor pont jókor jöttem.
 - Bizony ám! - nevettem. Jó fejnek tűnt, még akkor is ha a féltestvére gy idegesítőm liba. - Mond csak, milyen típusú zenét hallgatsz?
 - Lehet elkeserítelek, de rocker vagyok. - mosolygott tovább, én pedig ittam egy kortyot.
 - Ellenkezőleg. Örülök neki. A diszkósokkal sosem jöttem ki jól... nem tudják értékelni Noah szépségét. - felhúzta a szemöldökét. Látszólag kezdte érdekelni a téma.
 - Noah?
 - Hmm? Ja igen. - felé böktem megint a kanállal. - Az elektromos gitárom.
 - Te gitározol?
 - Nem néznéd ki belőlem, mi? - újabb gúnyos vigyor következett. Nem tudtam miért csinálom ezt, de jól esett húzni valaki agyát. És úgy tűnt kapó rá.
 - Nem igazán, de kellemes csalódás. - nevetett.
 - Na látod! - kaptam be a kanalat, majd kifizettem a kapucsínót. - Mi jó megy amúgy a moziban?
 - Amit csak gondolsz. Apumé a mozi.
 - Ó, ezzel is kezdhetted volna! - csillant fel a szemem. - AKkor ezek szerint te állod a popcornt, ugye? Extra adag! - hangosan elnevette magát.
 - Fura vagy. Jó értelemben.
 - Az jó. - mosolyodtam el. - Szeretem a fura dolgokat! Mit szólsz valami vígjátékhoz?
 - Nem vagy horror-fan?
 - Nem igazán. - gondoltam vissza arra az egy alkalomkra, amikor Ayd rávett, hogy nézzek meg vele valami a témába illőt. - Nem addig van bajom vele amíg nézem, hanem amikor hazérek a moziból a sötét házba... na, a problémák ott kezdődnek! Főként ha van egy legjobb barátod aki képes úgy horkolni, mint a láncfűrész hangja! - megborzongtam. - Amúgy, hogy hívnak? Nem ér, hogy csak te tudod az enyémet...
 - Adam.
 - Nos, akkor szia Adam! - nyújtottam felé a kezem, ő pedig elfogadta. Már éppen kérdezni akart valamit, amikor hangosan megszólalt a telefonom, és kiváncsian néztem rá ahogy a képernyőjén a Rosyne felírat áll. - Megbocsájtasz?
 - Csak nyugodtan. - felvettem.
 - Jaj, melyik színt szereted jobban a halványkéket ezüstel vagy a fehéret krémszínnel? Sürgős!
 - Fogalmam sincs... miért?
 - Mert válságba kerültünk! Lis a halványkékre szavaz én meg a krémszínre... melyik lenne szebb estélyiruhában?
 - Még mindig passz... - próbáltam elképzelni, de nem ment. - Mit szóltok krémszín-ezüsthöz?
 - Ó, oké! - hallottam, hogy Rosyne felvidul. - Akkor majd este megcsináljuk! Viszont kellene egy szabásminta, ahhoz pedig kellenek a méreteid...
 - Magyarán menjek "haza", ugye? - hallani, ugyna nem hallottam, de tudtam hogy Rosyne bólint. - Vettem, indulok is...
 - Köszi! - letette. Puff. Tudtam jól, hogy Rosyne ilyen, ha bepörög, d emindig meg tudott lepni...
 - 7-kor a mozi előtt. - bökött felém Adam, én pedig jót mosolyogtam. Ezek szerint mindent hallott. - És sok szerencsét...
 - Köszz. Szükslgem lesz rá. - sóhajtottam, majd intve elhagytam a kávézót.

  Amint visszaértem Rosyne és Lis levették a méreteimet, majd kitessékeltek, mondván a többit rájuk bízhatom. Még Lis is egészen lelkesnek tűnt. Mivel volt még egy kis időm, leültem TV-zni, majd negyed 7 felé feltápászkodtam, és előkapartam néhány kissé elegánsabb ruhát. Végül az újonnan beszerzett flitteres miniruhára esett a választásom, boleróval meg csizmával. A hajamat kontyba fogtam, de megint kikandikáltak belőle a tincsek, bár most ez nem zavart, mert egészen elfogafható látványt nyújtott így is. Félre már majdnem készen voltam. Találtam egy színben passzoló táskát is, amibe beleraktam az irataimat, hátha kell. Lefelé menet még bementem az igazgatónőhöz, hogy szóljak elmentem. Láttam rajta, hogy kicsit aggódik, de amik elmondtam kivel megyek megnyugodott, és valami oylasmit mondott, hogy "rendes srác". Kicsit kezdett olyan lenni Faragonda igazgatóasszony, mintha a nagyim lenne. Viccesen hangzik, ugye?
  Már háromnegyedkor a mozi előtt voltam, és Adam is viszonylag korán jött. Látszólag megleptem a kiöltözéssel, de csak mosolyogva megjegyezte, hogy a hajcsattom színe nem megy a ruháméhoz. Mondanom sem kell, hogy kinevettem. Bementünk az aulába, és elküldtem extra popcornért. Már menni akartunk be, amikor egy furcsa beszélgetést pillantottam meg az egyik kidobóember és egy velem egykorú szörnyenhosszú barna hajú lány között, aki egy kisfarkast fogdosott.
 - De hát teljesen szobatiszta, nem veszett és megvettem neki a teljes árú jegyet! - próbálkozott tovább a lány, de a kidobófazon elég nagy bunkó volt.
 - Nem.
 - De kérem! Most az egyszer!
 - Nem. - Adam mellém lépett, és ő is a beszélgetést figylete, miközben elcsórtam némi pattogatott kukoricát. Végül egy ötlettől vezérelve oda mentem.
 - Segíthetek valamiben? - zavartam meg a vitát. Mind ketten felém fordultak.
 - Ööö... - láttam a lányon, hogy a megfelelő szavakat keresi. - szeretném bevinni. - lenézett a kisfarkasra. - Vettem neki jegyet is, nem tudom miért nem engedik be!
 - Ó, értem! - szólaltam meg és a cukiságot kezdtem tanulmányozni a kezében. - Meg lehet simogatni? - mosolyogva bólintott, úgyhogy megsimiztem a farkaska buksiját. Elképesztően puha volt.
 - Sakura, le fogjuk késni a filmet... - sétállt mellém Adam, aki eddig csak nézte a jelenetet. - jé, egy farkaskölyök.
 - Szörnyen aranyos! - mosolyogtam, ő pedig elnevette magát. - Nem vihetné be most az egyszer? Hallottad, szoba tiszta... - Adam nagyot sóhajtott.
 - Na jó. Engedje be! - szólt a kidobóembernek, aki kelletlenül arrébbált. - De msot siessünkl mindahányan, mert lekéssük az elejét!
Mosolyogva bólintottam, és a mellettem lévő lányra néztem. Adam egyszerre kezdett el tolni mindkettőnket a nézőtér felé, majd az utolsó három ülésre lecsüccsentünk. A lány a farkassal együtt mellém.
 - Sakura vagyok. - súgtam, mielőtt még a film elkezdődött volna. - Tündérnek tanulok.
 - Jasmy. - mosolygott. - Én pedig boszorkánynak. - nagyokat pislogtam... na erre végképp nem számítottam. - Ne aggódj, nem csak rossz boszorkányok vannak!
 - Hmm... azt hiszem a mozi végére megemésztem. - nevettem.
A film alatt egy jópárszor körbe járt a popcorn, és mikor ki szólt hozzá valami eszméletllen nagy hülyeséget. Végül még a szünetben újabb kajaadagot kellett szereznünk, mert mindig elfogyott.

Folytatjuk...